Hódmezővásárhely jegyzője nyilatkozatban tiltakozik a köztisztviselőket ért sajtótámadások ellen

A Lázár Jánoshoz köthető portál egy köztisztviselő magánéletében vájkáló cikket közölt. A város jegyzője nyilatkozatban tiltakozik minden, köztisztviselőket érő, magánéletüket firtató vagy politikai vitákban felhasználó támadással szemben.

Nyilatkozatában, amely a város honlapján is megjelent, azt írja Angyal Zsolt jegyző, hogy „az önkormányzat köztisztviselői a városért dolgoznak. Munkájuk sikerességét és megítélését kizárólag a közérdekű feladatok színvonalas ellátása alapján lehet és szükséges értékelni.”

A jegyző arra is felhívja a figyelmet, hogy a köztisztviselőket a magyar jogrend egyértelműen nem közszereplőnek minősíti, így személyiségi jogaikat, különösen a magánélethez való jogukat a törvény kiemelten védi.

Angyal Zsolt arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt években a város köztisztviselői egyértelmű szakmai elvek mentén, a hivatásrendjükből eredő etikai szabályokat betartva dolgoztak a vásárhelyi polgárokért, és „ezt minden, a hivatalhoz vagy vezetőihez kötődő kommunikációban figyelembe vette a közgyűlés és a helyi sajtó”. Úgy fogalmazott, hogy a helyi politikában egyfajta minimumként mindigis elfogadták és betartották azt az alapelvet, hogy a köztisztviselők magánélete „nem képezi politikai vagy sajtóviták tárgyát, a közigazgatási tevékenységük pedig kizárólag a város szolgálatára irányul.”

Ezért Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzőjeként határozottan tiltakozom minden, köztisztviselőket érő, magánéletüket firtató vagy politikai vitákban felhasználó támadással szemben. Kérem a sajtó és a közvélemény minden szereplőjét, hogy tartsa tiszteletben a magánélethez való jogot, a köztisztviselők személyiségi jogait, és ne használja fel őket méltatlan politikai célok érdekében, különös tekintettel arra, hogy nem közszereplők, hanem a polgárok szolgálatára felesküdött szakemberek.

– írja a jegyző nyilatkozatában.

Az ominózus Promenád24 cikk (amelyet az érintettek érdekében nem osztunk meg) szerző nélkül jelent meg vasárnap délután. Az írásban egy köztisztviselőről állítják, hogy romantikus kapcsolatban áll a helyi rendőrkapitánnyal. Ennek tulajdonítják egyébként azt, hogy „elhanyagolt a település, mennyire gazdátlanok a közterületek, s nemcsak ez aggasztja a lakosokat, hanem az is, hogy – pláne sötétedés után – félnek kiengedni gyermekeiket az utcákra, annyira elárasztották a közkedvelt helyeket is a csövesek, az alkoholisták és a különböző szerfogyasztók.” A cikket a facebookra is posztolták, de a kommentek döntő többsége elítéli a portált, amiért ilyen tartalmú cikket hozott le. Az egykori alpolgármester, később Fidesz színeiben képviselő-jelöltként induló Kószó Péter is elítéli az írás minőségét.

Herczeg Sándor politológus, aki maga is szerzője a Promenád24-nek, szintén elítéli a nyilvánosság számára ismeretlen szerzőtársát:

A kommentelők többsége kevésbé cizelláltan fejtette ki negatív véleményét a cikkről.

Angyal ZsoltHódmezővásárhelykiállásnyilatkozatVásárhelyvásárhelyi hírek