HLKC: Sikeres rajt az U14-es bajnokságban

Hétvégén rajtolt el a Gyermekbajnokság U14-es korosztályának versenysorozata. Az alapszakasz első fordulóját a Balogh Imsi Sportarénában rendezték, így a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club csapata hazai pályán mutatkozhatott be a 2026/27-es szezonban.

Két teljesen eltérő meccset játszottak a vásárhelyi lányok. Míg az első összecsapáson kiélezett csatában győzték le a Tisza Volán csapatát, a Deszk ellen csak a sikerük aránya volt kérdéses. Két győzelemmel zárták a napot, és jobb gólkülönbségünknek köszönhetően vezetik a tabellát.

A következő forduló október 4-én lesz Apátfalván.

LU14 – Alapszakasz XIII. csoport

Balogh Imsi Sportaréna – 80 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Tisza Volán SC 19–16 (10–8)

HLKC: Varga (k), Vas (k) – Berek 3, Kovács I. 1, Filó 2, Kovács B. 3, Czitán 5, Bánfi 2, Kovács S. 1, Farkas, Szabó 1, Sajtos, Szekeres 1

Hódmezővásárhelyi LKC – Deszki SC 34–9 (16–5)

HLKC: Varga (k), Vas (k) – Berek 5, Kovács I. 4, Filó 2, Kovács B. 2, Czitán 3, Bánfi 4, Kovács S. 7, Farkas 1, Szabó 3, Sajtos, Szekeres 3

Áncsán Fanni mb. vezetőedző:Az első mérkőzésen kicsit megilletődötten kezdtünk, ami részben köszönhető az ellenfelünk szemmel látható fizikai fölényének is. Gyorsan rendeztük a védekezést, és kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de megérdemelten nyertük meg a meccset. Hatalmasat küzdöttek a lányok, de kicsit jobb helyzetkihasználással simább lehetett volna a győzelmünk. Második meccsünkön már felszabadultabban játszottunk, ez meg is látszik a végeredményen. Mindkét meccsen voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, de összességében mindenkivel elégedett vagyok, nagy akarattal és elszántan játszottak a Tisza Volán és a Deszk ellen is. Gratulálok és további sikeres szereplést kívánok a csapatnak!

balogh imsi sportcsarnokHLKCHódmezővásárhelykézilabdautánpótlásVásárhelyvásárhelyi hírek