Teljes nagyüzem volt hétvégén az utánpótlás-bajnokságokban. Szombaton a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U20-as és U16-os csapata lépett pályára, vasárnap pedig az U18-as lányok.
A két idősebb korosztályos csapat folytatta jó sorozatát és győztesen hagyta el a pályát, míg a fiataloknak ezúttal fejet kellett hajtaniuk a nagyobb játékerőt képviselő Kecskeméttel szemben.
LU20 – kelet
Mezőtúr AFC-Syngenta – Hódmezővásárhelyi LKC 31–39 (18–19)
Mezőtúr – 50 néző
Jv.: Gál, Szikszay
HLKC: Bereczki (k), Török (k) – Mihály, Papp 1, Dobsa 3, Balázs 12, Széchényi 2, Czirok-Balázs 4, Fürdök 14, Molnár 3
Beslin Anikó vezetőedző: „A tavalyi bajnokságban vereséget szenvedtünk Mezőtúron, most vissza akartunk vágni, és elhozni a 2 pontot. A mérkőzés elején viszont hiányzott belőlünk a tűz és a lelkesedés. Mindenki tompán, szétszórtan játszott. A hazaiak már öt góllal is vezettek, mire kicsit észbe kaptunk. Czirok-Balázs Borostyán lendületes játéka új erőt adott a csapatnak, leginkább büntetőket harcoltunk ki, amelyeket Fürdök Virág értékesített szép számmal. Balázs Kata indulásaival a félidő végére átvettük a vezetést. A második félidőben már sokkal felszabadultabban játszottunk, fokozatosan felülmúltuk ellenfelünket. A végére már örömjáték volt, így magabiztosan nyertünk. A jövőben figyelnünk kell a kezdésre, mert nem minden csapat fogja kiengedni a kezéből az előnyt. Gratulálok mindenkinek a győzelemhez!”
LU18 – kelet
Hódmezővásárhelyi LKC – Gyáli BKSE 38–30 (18–12)
Balogh Imsi Sportaréna – 70 néző
Jv.: Kiss A., Kiss Z.
HLKC: Filip (k), Pécsi (k), Török (k) – Nagygyörgy, Csenteri 3, Hornok 2, László, Balázs P. 1, Dobsa 3, Mészáros 8, Balázs K. 9, Sipos 1, Tóth 1, Elek, Molnár 9, Kis
Beslin Anikó: „Az ismeretlen Gyált fogadtuk, akik ugyan eddig nyert mérkőzéssel nem rendelkeztek, de azt lehetett tudni, hogy nem adják meg magukat könnyen. Az első gólt ők szerezték, néhány játékosuk kifejezetten technikás, gyors kézilabdát játszott. Az első félidő Molnár Fanni perceit hozta, aki mind beállóban, mind belső poszton eredményes volt támadásban, védekezésben pedig alappillére a csapatnak. Balázs Kata hiba nélkül értékesítette a lehetőségeit, így a félidő végére pár gólos előnnyel mehettünk. A második félidőre nyugodtan készülhettünk, mindenkinek tudtunk játéklehetőséget biztosítani. A második félidőben Mészáros Anna és Dobsa Jázmin játékával stabilizálódtunk. Ami külön öröm számomra, hogy fokozatosan növelni tudtuk az előnyünket. Igazi csapatépítő mérkőzés volt, ahol mindenki hozzátehetett a győzelemhez! Gratulálok a csapatnak!”
LU16 – F csoport
Kecskeméti KS Kft – Hódmezővásárhelyi LKC 39–28 (18–10)
Kecskemét – 40 néző
Jv.: Gallina, Járdi
HLKC: Filip (k), Czitán (k) – Nagygyörgy 3, Csenteri 14, Hornok 3, László 1, Balázs, Sipos 1, Tóth 2, Elek 3, Kis
Fogl Barbara megbízott vezetőedző: „A bajnokság első fordulójában a kecskeméti csapat otthonában léptünk pályára. Szűk játékoskerettel és új felállással vágtunk neki ennek az évnek. A célunk, hogy a lányok minél több játéklehetőséggel rutint szerezzenek. Az első félidőt jól kezdtük, tudtuk tartani a lépést, azonban a második játékrészre elfogyott a lendületünk. Voltak kifejezetten jó egyéni teljesítmények, és a kapuban Filip Nóra Stefánia remek védéseket mutatott be. Támadásainkba sok technikai hiba csúszott, a védekezésen is van még mit csiszolni, és a lányoknak is meg kell szokniuk a játékot az új posztokon.”