Hazánk az EU egyik legszegényebb országa

Hazánk az EU egyik legszegényebb országa

18 uniós országban az uniós átlag alatt volt a fogyasztás szintje, a legalacsonyabb értéket Magyarországon (28 százalékkal az uniós átlag alatt), valamint Bulgáriában és Észtországban (26 százalék) mérték – olvasható az Eurostat tegnapi becsléséből, amely az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) vásárlóerő-egységben kifejezett értékét veszi számba a tagállamokban.

Az AIC-mutató a megvásárolt árukat és szolgáltatásokat méri, kiegyensúlyozva az adott ország árszínvonalával, így egy ország életszínvonaláról pontosabb képet adhat, mint a bruttó hazai termék (GDP). A régiós országok közül Szlovákia és Horvátország 22 százalékon áll, miközben Lengyelország (16 százalék) és Románia (12 százalék) jelentősen elhúzott előttünk – számolt be a felmérés eredményeiről a 24.hu.

GDP-ben még nem vagyunk utolsók

Az Eurostat adatai alapján Magyarország vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP-je az Európai Uniós átlag 77 százalékának felel meg. Ezzel továbbra is 5 tagállamot előzünk meg. A régióból előttünk jár Szlovénia (91 százalék), Csehország (91 százalék), Litvánia (88 százalék), valamint Észtország (79 százalék), Lengyelország (79 százalék) és Románia (78 százalék) is.

Európai UnióEurostatMagyarországstatisztikavásárlás