Harminc százalékkal több ivóvíz fogy Vásárhelyen a nagy hőség miatt

Ez napi 7200 köbmétert jelent, a megszokott napi 5500 köbméter helyett – tudtuk meg az Alföldvíz Zrt-től. A több 137, a céghez tartozó településen 15-20 százalékkal emelkedett a napi vízfogyasztás.

Az 1980-as évek óta megduplázódott a forró napok száma Magyarországon, amit mindenki egyre inkább megtapasztal a mindennapokban. Az Alföldvíz Zrt. ugyanakkor felkészült a tartós hőség okozta többletigények kiszolgálására.

Amennyiben szükséges, a szolgáltató új kutakat is üzembe tud helyezni, így a megnövekedett vízfogyasztás sem okoz problémát. Az Alföldvíz 138 településen biztosítja az ivóvízellátást, ahol a nyári hőség idején átlagosan 15–20 százalékkal nő a vízfogyasztás. Hódmezővásárhely azonban kiemelkedik ebből a szempontból.

– Vásárhelyen egy átlagos napon mintegy 5500 köbméter vizet használnak fel az itt élők, az elmúlt napokban azonban ez a mennyiség 7200 köbméterre emelkedett. Ez közel 30 százalékos növekedést jelent, amelynek kiszolgálása továbbra sem jelent gondot a szolgáltató számára – mondta Diós Zsolt, az Alföldvíz kommunikációs főmunkatársa.

A szakemberek arra kérik a fogyasztókat, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljenek a megfelelő folyadékpótlásra. Azt javasolják, hogy a megszokottnál akár kétszer több lehetőleg csapvizet fogyasszanak, amely kiváló minőségű és biztonságosan fogyasztható.

– Az Alföld kedvező helyzetben van abból a szempontból, hogy az ivóvizet mélyfúrású kutakból származó felszín alatti vízből nyerik. Ennek köszönhetően a térségben elegendő vízkészlet áll rendelkezésre, így sem vízkorlátozásra, sem az ivóvíz minőségének romlására nem kell számítani. Az ország más térségeiben ugyanakkor más a helyzet. Azokon a területeken, ahol partiszűrésű kutakból vagy karsztvízből történik a vízellátás – például a Balaton környékén, valamint egyes Pest vármegyei településeken –, a csapadékhiány, az alacsony folyóvízszintek és a karsztvízkészletek csökkenése megnehezíti a vízellátást. Ilyen esetekben az önkormányzatok dönthetnek vízhasználati korlátozások bevezetéséről – tette hozzá Diós Zsolt.

Az Alföldvíz szolgáltatási területén az elmúlt években nem volt szükség vízkorlátozásra, és az idén nyáron sem számítanak ilyen intézkedésre. A rendelkezésre álló vízkészletek elegendőek ahhoz, hogy a megnövekedett igényeket is biztonságosan kiszolgálják.

alföldvízDiós ZsoltforróságHódmezővásárhelyivóvízköbméterVásárhelyvásárhelyi hírekvízkorlátozás