Hamarosan megalakulhat a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat

Új lehetőségek nyílnak a vásárhelyi fiatalok előtt: Hódmezővásárhely bekerült a „Hozd még közelebb! – Ifjúsági részvétel fejlesztése helyi mintaprojekteken keresztül” című országos program öt nyertes települése közé. A projekt célja, hogy a helyi fiatalok aktív szerepet vállalhassanak a közéletben, és saját elképzeléseik szerint alakíthassák ki az Ifjúsági Önkormányzat működését.

Kecskés Fanni önkormányzati képviselő arról számolt be, hogy már megtették az első lépést: megrendezték a „Hogyan képzeljük el a helyi ifjúsági önkormányzatot?” című World Café műhelymunkát. A rendezvényen a fiatalok nagy lelkesedéssel osztották meg ötleteiket, és lehetőségük volt arra, hogy közvetlenül is elmondják, milyen ifjúsági önkormányzatot tartanak fontosnak.

A fórum nemcsak a fiatalok véleményének adott teret, hanem alkalmat biztosított arra is, hogy a fiatalok, ifjúsági szakemberek és döntéshozók közelebb kerüljenek egymáshoz, és együtt gondolkodjanak a jövőről.

Számomra nagyon fontos, hogy a fiatalok érvényesülni tudjanak, hallassák a hangjukat, és olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek az élet minden területén segíteni fogják őket. Éppen ezért nagyon pozitívnak tartom, hogy a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat a közeljövőben megalakul” – emelte ki Kecskés Fanni.

A képviselő arra biztat minden fiatalt, hogy vegyen részt a folyamatban, hiszen a közös gondolkodás és munka hosszú távon valódi változásokat hozhat a város ifjúsági életében.

További információ a Vásárhelyi Ifjúsági Klubban érhető el.

HódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Ifjúsági ÖnkormányzatKecskés FanniVásárhelyvásárhelyi hírek