Halász Noémi, Csongrád-Csanád megye 02. választókerületének független országgyűlési képviselőjelöltje több hete tartó, súlyos zaklatás és halálos fenyegetések célpontjává vált. A politikus eddig több feljelentést tett; jelenleg az ügy kisteleki nyomozóhatóságnál folyik – erről maga az érintett tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot.
Mióta közéleti tevékenységet folytat, Halász Noémi számos fenyegetést, lejáratási kísérletet, gyalázkodó üzenetet, kommentet kapott napi rendszerességgel – melyekre alapvetően mindig humorral és tényekkel reagál. Azonban október elején valaki a jelölt nevében hamis profilt hozott létre, sértő és obszcén üzenetek küldésére használva azt.
Legutóbb az érintett 14 darab halálos fenyegetést tartalmazó e-mailt kapott – ugyanezen zaklatótól -, amelyekben részletesen leírják, hogyan erőszakolnák és kínoznák meg, majd hogyan végeznének a politikussal és családtagjaival. A zaklató a politikus több családtagjáról fotókat szerzett, így a család is direkt fenyegetve érzi magát. Dacára ennek, egyik rokona feljelentését a rendőrség elhárította és hazaküldte a nőt. Mindezek után a zaklató, október 31-én újabb hasonló tartalmú üzenetet küldött a politikus számára, melyben ismételten részletezi, hogyan erőszakolná, kínozná és ölné meg őt.
A jelölt több feljelentést is tett, először a szegedi, majd a kisteleki rendőrségen – miután Szeged összeférhetetlenség miatt kizárását kérte az ügyből. A nyomozás folyamatban van.
Halász Noémi követeli, hogy a Fidesz és Mihálffy Béla országgyűlési képviselő nyilvánosan határolódjon el az elkövetőtől és a gyűlöletkeltő magatartástól. Mert bár nem ők és nem a Fidesz küldte maga a fenyegetéseket, a Fidesznek szerepe van abban, hogy táptalaj keletkezett a hasonló zaklatásokhoz. Továbbá Pintér Sándor belügyminisztert felszólítja, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyeket kiemelt prioritással kezeljék és tegyenek meg mindent az elkövető mielőbbi kézre kerítéséért.
Végül azt javasolja, a kormány dolgozzon ki hatékony jogi és intézményi reformot az online zaklatás felderítése érdekében és az áldozatok megfelelő védelmére; ehhez pedig keretet is biztosítson.