Ha ma lenne CPg, az Erdős Péter című számuk Horváth Laciról szólna

Horváth Laci drogügyi kormánybiztos szerint drog és drog között nincs különbség, de az alkoholfogyasztás és a drogfogyasztás között már van. Ahogy Curtis és Byealex szerfogyasztása között is van különbség, ugyanis előbbi immár fideszes.

Qubitnak ezt azzal magyarázta, „hogy az alkoholkereskedelem nem a szervezett bűnözés kezében van, nem a szervezett bűnözés mozgatja” (feltéve. hogy megbuktunk történelemből, és elfelejtettünk olyan kifejezéseket, mint amerikai szesztilalom), másrészt a gasztronómia és a kultúra része. A lap a Mathias Corvinus Collegium (MCC) többnapos drogügyi csúcstalálkozóján kérdezte a kormánybiztost.

Az MCC konferenciáján Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és a Richter Gedeon igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy egy borfüggő ember másnaposan is tud dolgozni, de aki drogozik és hallucinogéneket fogyaszt, az erre képtelen. Vizi szerint mostanra az ecstasy vált a legnagyobb problémává a kábítószer-fogyasztók körében, és már egyetlen tabletta után függővé válhatnak a fiatalok, amelyre előadásában Horváth Laci kínált megoldást.

A kormánybiztos prezentációja szerint a szigorú drogpolitika előnye, hogy megnehezíti, csökkenti a kínálatot és a hozzáférést, visszatartja a drogokkal ismerkedő és a használatukkal kísérletező fiatalokat, késlelteti a droghasználat kezdetét, összekapcsolja a nemzeti és vallási közösségeket, de ellentmondásos módon elutasító normákat is kialakít a társadalomban.

Szerinte ez a tiltó mentalitás erősíti meg a fiatalokban azt a hozzáállást, hogy a kábítószer-használat elfogadhatatlan

– ha ezt a mondatot egy Sas Kabaré-adásban hallotuk volna, akkor mindenki együtt örülhetett volna, hiszen Sas József megalkotta élete első poénját.

Horváth Laci a konferencián azt is elmondta, hogy „nem akarunk és nem is tudunk együtt élni a kábítószer-bűnözéssel, nem engedjük be őket a nappalinkba”, majd párhuzamba állította a migrációt a Magyarországra beáramló kábítószer-kereskedelemmel. A kormánybiztos ezzel hívta fel a figyelmet a társadalmi összefogás szükségességére, mert szerinte a fiatalok önállóan nem képesek felmérni a drogok veszélyeit. „A fiataloknak van egy örökélet-tudata, ami miatt nem fogják fel, hogy ez káros rájuk és a társadalomra” – fogalmazott a magyar ifjúság új Erdős Pétere (lásd. annak a bizonyos szegedi együttesnek a vonatkozó számát).

A SZAKÉRTŐ szerint a nyugat-európai országok már menthetetlenek a megnövekedett kábítószer-használat és a túlzott liberalizáció miatt, de Magyarországnak még van esélye drogmentessé válni (és persze a világbéke is bármelyik pillanatban bekövetkezhet).

A Qubit a konferencián rákérdezett, miért a klubokban tartott drograzziákkal akarják ezt elérni.

Az biztos, hogy az elsődleges ellenfél a drogkereskedelem és a szervezett bűnözés. A szervezett bűnözés pedig nincs meg fogyasztó nélkül

– jelentette ki Horváth László, feltehetően közvetlenül lobotómia után. Mivel természetesen a szórakozóhelyeken begyűjtött aranyifjak, pénzes szülők gyerekei nélkül ezek a szegény szervezett bűnözők nem tudnak mit csinálni, rájuk penészedik az a rengeteg kábítószer.

Szerinte a rendőrségnek a beavatkozásai sohasem előzmény nélküliek. „Tehát a rendőrségnek mindig meg kell alapoznia egy beavatkozást, ennek mindig van egy végrehajtási terve, és azzal mindig el kell számolni. És ott mindig arányosan kell megválasztani az eszközöket” – tette hozzá. Arra viszont, hogy a Dojo klubban tartott razzián miért vittek el embereket a magas pulzusuk miatt, már azt válaszolta: ezt a rendőrségen kell számon kérni (ha bárki amúgy elfelejtette volna: ez az ember elsősorban fideszes politikus, s csak aztán a magyar fiatalok megmentője).

A kormánybiztos nem hisz a drogok közötti differenciálásban, szerinte amikor elkapnak egy nagyobb drogterjesztőt, kereskedőt, minden van nála. „Ott kezdődik nagyon sokaknak a drogos karrierje, hogy elindul az úgynevezett könnyűdroggal. Csak a könnyű mindig nehezebb lesz. Ma már a marihuánából is sok fokozat van, és a fű közé jó néhány esetben bekeveredik aztán valami” – mondta a fogyasztókról Horváth, aki szerint a drogfüggőség kialakulása a közösségek bevonásával előzhető meg, például a funkcionális családi működéssel, az egyházi szereplők és a civilek részvételével. A prevencióval és rehabilitációval foglalkozó szervezetek viszont nem kellenek, legalábbis a felsorolásban jól elbújtak.

A Budapest Summit a globális kábítószer-járványról című konferencia keddi napján amerikai, német és magyar előadók is megosztották a kábítószer elleni küzdelemmel kapcsolatos „jó gyakorlatokat”, a fogyasztók társadalmi helyzetének megértése és átfogó segítése azonban nemigen került elő, a meghívottak inkább a pragmatikus megoldásokról beszéltek.

November 1-jén Horváth Laci arról posztolt, hogy T. Dannyt drogügyben gyanúsítja a rendőrség, pár nappal a Dojo klubban történt razzia után pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott ByeAlexnél és zenekara tagjainál. Az énekesnél és két másik zenésznél saját részre vásárolt kokaint találtak, de szabadlábon védekezhetnek.

Horváth Laci működésének és drogháborújának káros mivoltáról itt írtunk bőségesen.

alkoholFideszHorváth Laciifjúságkábítószerkettős mérceMCC