Győztünk, győzünk és győzni fogunk! – polgármesteri hírlevél

Márki-Zay Péter polgármester Vásárhelyi Valóság újságban 2025.11.02-án megjelent hírlevele:

GYŐZTÜNK, GYŐZÜNK ÉS GYŐZNI FOGUNK – MERT NEM ADTUK FEL!

Hódmezővásárhely városát az elmúlt években rengeteg méltánytalan támadás érte, akadályozták fejlődésünket, elűzték beruházóinkat, elvették forrásainkat, letámadták munkavállalóinkat – pedig hét éve egyébként is nagyon súlyos örökséget vettünk át: az ország legeladósodottabb, legnagyobb lakossági adókat kivető, és legkorruptabb városát, az egyik legszegényebb megyei jogú várost, ahova 28 év alatt egyetlen munkahelyteremtő beruházást nem hoztak, de még egy gyorséttermet sem. De mi nem adtuk fel a küzdelmet, kiálltunk az igazunk mellett és nem engedtünk a tisztességünkből – és sikeresen védtük meg a város érdekeit.

Az elmúlt hetek legnagyobb eredménye, hogy a Versenyképes Járások Programban Hódmezővásárhely járásának járó 500 milliós fejlesztési forrásból 2026-ban már nem akarják kihagyni Hódmezővásárhelyt, ahol a járás lakosságának 82%-a él. Mártély, Mindszent, és Székkutas polgármesterei kijelentésük szerint el fogják fogadni a Vásárhely által fél éve, még a 2025-ös pályázatra beadott Vásárhely-Mártély-Mindszent kerékpárút felújítása projektet, ami a három település közös érdeke. Fél évvel ezelőtt még kicsinyes politikai bosszú áldozataként nemcsak teljes mértékben kihagytak bennünket, de törvénytelen módon még a saját fejlesztéseiknél is ügyeltek arra, hogy abból a vásárhelyi embereknek haszna még véletlenül se legyen: így Mártélyon az útfelújításokból nemcsak a kerékpárút, de az általuk is használt, az üdülőterületre vezető igencsak rossz állapotú utat is kihagyták (Petőfi utca) – annak ellenére, hogy Navracsics miniszter úr és a törvény is egyértelműen csak közös járási projektek támogatását engedte. Ez ellen az igazságtalanság ellen egy jelentős tüntetést szerveztünk Lázár János irodája elé, 3000-nél is több aláírást gyűjtöttünk össze, levelet írtunk az Európai Parlament 720 képviselőjének (köztük minden magyar képviselőnek is), sajtótájékoztatót tartottunk, magyar miniszterekkel és az Unió vezetőivel is egyeztettünk, panaszainkat a közösségi médiában és a televízióban is ismertettük, érdekünkben a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Megyei Jogú Városok Szövetsége is felszólalt. Győzelem tehát, hogy 2026-ban nem tervezik megismételni a törvénytelen és alkotmányellenes kisemmizésünket, így ha Hódmezővásárhely közvetlenül nem is kap egy fillér támogatást sem, mégis a járás egésze javára fordítják a járás következő évi 500 millióját. Alleluja!

Nem az első alkalom ez, amikor sikerre vittük politikai küzdelmünket, eredményesen érvényesítettük a városunk, vagy éppen a teljes magyar nemzet megsérteni szándékozott érdekeit:

–        Az egyházi fenntartású iskolák, óvodák által használt önkormányzati tulajdonú ingatlanok kártalanítás nélküli elvételére három éve még törvényt is hozott a kormánypárti parlamenti többség, mi azonban nem engedtük elvenni a város vagyonát, a két katolikus fenntartóval békésen megállapodva, az Ótemplomi Református Gyülekezettel még perre is menve. Kétéves hangos küzdelem után minden pert megnyerve, nagyvonalú ajánlatot tettünk a vételár ellenében történő átadásra, és ezzel békésen lezártuk a város vagyona elleni igazságtalan támadást – csak a felsőbb politikai utasítás akadályozta meg, hogy a kölcsönösen elfogadható üzleti megoldás sem jött létre végül. A sikeres küzdelemnek köszönhetően többmilliárdos ingatlanvagyonunkat sikerült megmenteni 43000 vásárhelyi javára.

–        Négy évvel ezelőtt az ország legtöbb víz- és szennyvízhálózata az önkormányzatoktól az állam által újonnan létrehozott nagy víziközmű-birodalomhoz került – ezt Hódmezővásárhely esetében úgy akarták megvalósítani, hogy a sokmilliárdos vagyont (csővezeték, szennyvíztelep, víztorony, szivattyúk, stb) elvéve a város elesett volna az éves bérleti díjtól, de a közmű visszavásárlására még Lázár Jánosék által felvett gigantikus hitel és annak kamatterhei nálunk maradtak volna. A város érdekeit megvédve megtartottuk a 10 milliárdos vagyont – igaz, nálunk maradt a fejlesztés évente százmilliós költsége is (a karbantartás és működtetés természetesen a lakosok vízdíját is beszedő Alföldvíz feladata).

–        Végezetül a nyilvánosság erejével Hódmezővásárhely közgyűlése megmentette a rablóprivatizációtól az ország egyik leggyönyörűbb műemlékét, a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt. Emlékezetes, hogy Lázár János az első körben a mi pályázatunkat ítélte a legjobbnak és városunknak ítélte az ingatlant, majd előbb minden csatornán kampányolni kezdett saját döntése ellen, végül pedig teljesen szabálytalanul visszavonta azt. Ezzel egyidőben a kastélylopási kísérletet addig tétlenül szemlélő Békés Vármegye főispánja jelezte, hogy politikai kampánya részeként megszerzi a kastélyt a megye számára. Számunkra megnyugtató módon a kastély újból kiírt pályázatára a megye jelentkezett is, sőt, tudomásunk szerint a magáncégek, oligarchák, strómanok ezúttal távolmaradtak. Hódmezővásárhely közgyűlése határozatában előre kinyilvánította, hogy ha a vármegye vállalja a műemlék megmentését és üzemeltetését, közösségi tulajdonban tartását és a közönség számára szabad hozzáférését, akkor mi örömmel lépünk vissza a helyi közösség javára. Jelen állás szerint tehát itt is kijelenthető, hogy győztünk, a tízmilliárdos állami vagyon elrablását sikerült megakadályoznunk!

A győzelmek sorában említést érdemel a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével kötött megállapodásunk is: a felújításra szoruló zsinagógaépület haszonélvezeti joggal történő átadásáért, 100% önkormányzati tulajdon mellett is vállalták, hogy a műemléket felújítják, a múzeumot saját költségükre működtetik, és még a díszkivilágítás rezsiköltségét is magukra vállalják – ugyanakkor az épület továbbra is a város rendelkezésére áll majd kulturális rendezvényekre, megemlékezésekre.

Kijelenthető tehát, hogy tisztességgel és határozottsággal még a mai nehéz, sokszor a jogállamiságot nélkülöző időkben is megéri kiállni a vásárhelyiek és a város érdekei mellett, hiszen sorozatosan értünk el sikereket az önkénnyel szembeszállva.

 Fejlődjön továbbra is szabadon Hódmezővásárhely!

HódmezővásárhelyMárki-Zay Péterpolgármesteri hírlevélVásárhelyvásárhelyi hírek