Gulyás Gergely szerint a vitnyédi menekülttábor ügye nem jelent valódi politikai fordulatot, a bukott kormánypárt frakcióvezetője Magyar Péter miniszterelnök állításaira reagálva azt mondta, a Fidesz-kormány következetesen elutasította a migrációs paktumot.
A Fidesz tisztújító kongresszusára érkező volt kancelláriaminiszter elmondta, hogy a táborral kapcsolatos kormányhatározat pusztán „taktikai eszköz” volt az Európai Unióval folytatott tárgyalások során, amelyeknek a célja az volt, hogy a Magyarországra kirótt bírságot eltöröljék. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány soha nem akarta ténylegesen megépíteni a tábort.
Magyar Péter szombati sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az Orbán-kormány éveken át mást kommunikált a migrációról, mint amit valójában tett, és a háttérben egy vitnyédi menekülttábor létrehozásán dolgozott. Elmondása szerint a terv az volt, hogy az osztrák határ közelében, több milliárd forintos beruházással alakítanak ki egy tábort, gyorsított ütemben.
2024 nyarán a kormány létrehozott egy miniszteri munkacsoportot is az ügy koordinálására, miután felmerült, hogy a menedékkérőket a magyar–osztrák határ közelében helyezzék el nyílt vagy részben zárt táborokban, majd augusztusban a belügyminiszter felhatalmazást kapott a vitnyédi ingatlan átalakítására. A belügyi egyeztetéseken rövid határidős kivitelezéssel, ideiglenes konténerekkel és gyorsított munkákkal számoltak. Szeptemberre már részletes költségbecslések is készültek, a beruházást közel hárommilliárd forintra tették, és elvi döntések születtek a működés jogi hátteréről is.