Gímszarvas öklelt fel egy fideszes képviselőt

Ritka és sokkoló esemény rázta meg a Fejér vármegyei települést, Mezőfalvát, ahol egy megvadult gímszarvas támadt rá Pethes Bálint fideszes önkormányzati képviselőre. Pethes egyébként tapasztalt állatmentő és önkéntes tűzoltó is – ezúttal azonban nem úszta meg. Ő kórházba került, az állatot pedig kilőtték – írta meg a Nyugat.hu.

A szarvas kora reggel óta rettegésben tartotta a helyieket, és láthatóan az emberektől sem félt. Pethes azért ment a helyszínre, hogy segítsen befogni az állatot, ahogy azt már korábban is többször tette.

A képviselő tudta, hogy nem szabad hátat fordítani a szarvasnak, és próbált úgy helyezkedni, hogy az agancs ne érjen létfontosságú szerveket. Arra viszont nem számított, hogy az állat rongybabaként kapja fel, és kétszer megforgatja a levegőben. Csak az mentette meg, hogy végig fogni tudta az agancsot – így „csak” a karját döfte meg a szarvas – írja a Nyugat.hu.

A képviselő karját végül a kórházban kellett összevarrni, az állatot pedig kilőtték. Az esetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette:

állatmentésfideszesgímszarvasképviselő