Gajdos László élő környezetért felelős miniszter felszólította a BYD vezetőit, hogy a „környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek”.
„Tudomásomra jutott, hogy a BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit.
Konzultáltam az illetékes szervekkel, valamint Dr. Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatott a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről és a helyi lakosság jogos aggodalmáról. Ezúton is határozottan és nyomatékosan felszólítom a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek!
A magyar emberek egészsége és biztonsága mindennél fontosabb, ebből semmilyen gazdasági érdek miatt nem engedünk!” – írta a Facebookon a miniszter.
Áprilisban EU-s szinten is napirendre tűzték a BYD szegedi beruházásának ügyét, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen. Egy ott dolgozó életveszélyes állapotokról, verekedő munkásokról számolt be.