„Fuck Orbán” – skandálta a Magyarországról kitiltott Kneecap közönsége a lengyel fesztiválon

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

Lengyelországban lépett fel a Magyarországról hatóságilag kitiltott Kneecap északír raptrió, az együttes által megosztott Instagram-történeten hallható, ahogy Magyarország miniszterelnökének nevét skandálták: „Fuck Orbán”. A HVG szerint a rigmust az együttes kezdte el, erre csatlakozott rá a katowicei OFF Festival közönsége.

Augusztusban a Sziget Fesztiválon is felléptek volna az északírek, de Izrael-ellenes és palesztinpárti kijelentéseik miatt három évre kitiltották őket Magyarországról. A Sziget Fesztivál szükségtelennek és sajnálatosnak tartotta a döntést.

A zenekart kitiltották a legnagyobb németországi fesztiválokról is, májusban az egyik tagot terrorcselekményekkel is megvádolták. A fellépésük ellen Magyarországon 137 értelmiségi tiltakozott petícióban, amelyet egyébként a III. kerületi önkormányzat is támogatott. A zenekar annyival reagált, hogy „Baszódjon meg Orbán Viktor!”, Orbán pedig azzal, hogy a Sziget szervezőinek „lehetett volna annyi eszük”, hogy nem hívják meg őket.

kitiltásKneecapOFF FestivalOrbán ViktorskandálásSziget Fesztivál