Az őszi időszakban megkezdődött a városi közterületek leveleinek eltakarítása – tudtuk meg Katona Antaltól, a HMSZ Nonprofit Kft. vezérigazgatójától. A munkálatokat mintegy tíz napja indították el, és a szakember szerint a feladat egészen karácsonyig is eltarthat.
A városban évek óta számos neuralgikus pont mentén borzolódnak a kedélyek. Ilyenek a nyári időszakban a fű növekedése, ősszel pedig a lehulló falevek. Idén megelőzendő, megkérdeztük a város karbantartásával foglalkozó önkormányzati cég igazgatóját, milyen ütemterv szerint gyűjtik a lehulló faleveleket, illetve mi történik velük.
„Viszonylag hosszú ősz elé nézünk, és mivel a levelek nem egyszerre hullanak le, többször is vissza kell térnünk ugyanarra a területre” – mondta Katona Antal. Hozzátette: ha beköszöntene néhány hidegebb nap, amikor a hőmérséklet mínusz 5–8 fok közé süllyed, a levelek gyorsabban lehullanának, így a munkát is hamarabb befejezhetnék. Az enyhébb idő azonban elhúzódó takarítást jelent. Katona szerint ez idén ez az időszak akár karácsonyig is elhúzódhat.
A HMSZ kézi és gépi erővel egyaránt dolgozik. A városban három hatékony levélgyűjtő gépet használnak: egy újonnan beszerzett, traktor mögé kapcsolható lombszedőt, egy korábban vásárolt „koala” típusú gépet, valamint egy PG Ferrari fűnyírót, amely fűgyűjtésre és levélszedésre is alkalmas.
„A gépek nem mindenhová férnek oda, ezért sok helyen kézi erővel, gereblyével, illetve lombfúvóval segítjük a munkát” – ismertette a vezérigazgató. Emellett a cég rendelkezik egy nagyméretű lombszívó berendezéssel is, amelyet főként száraz időben tudnak használni. A dolgozók ezzel szívják fel a már kézzel vagy géppel összegyűjtött leveleket, amelyeket pótkocsira rakodnak, majd komposztálásra szállítanak.
A levelek mindegyike komposztálásra kerül – erősítette meg Katona Antal. A komposztáló telep az FCC telephelyen található, és a feldolgozott anyagból készült komposztot a későbbiekben a városi kertészeti munkák során használják fel.