Fészekhinta lesz Aranyossy óvodában a Kincses Vásárhely naptárból

Ma adták át a Szeretem Vásárhelyt Egyesület képviselői az Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola mártélyi óvodájában azt a félmillió forintos támogatást, amelyet az idei Kincses Vásárhely asztali naptár bevételeként ajánlottak fel még tavaly.

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület tagjainak, valamint a fenntartó Ótemplomi Református Egyházközség lelkészének, Bán Csabának a jelenlétében adta át jelképesen Juhász Tünde, az egyesület tagja az 500 ezer forintot Csordás-Makó Ildikó igazgatónak. Az összeg a 2026-os Kincses Vásárhely asztali naptár eladásából folyt be.

Az egyesület immár nyolcadik esztendeje fordítja jótékonysági célra a naptárak értékesítéséből származó bevételt.

– Jó szívvel adjuk! Örömmel számolhatunk be arról, hogy az idei jótékonysági asztalinaptár-akciónk is sikeres volt. Immár nyolcadik alkalommal készítettük el azt a színes asztali naptárt, amelyet hódmezővásárhelyi fotók, helyi épületek, valamint a város határában készült szép felvételek gazdagítanak – mondta Juhász Tünde. – Minden évben más intézményt támogatunk, és voltak olyan esztendők is, amikor magánszemélynek nyújtottunk segítséget. Mindez két fontos üzenetet hordoz. Egyrészt figyelemfelhívás: számos intézmény és sok olyan ember van, akiknek támogatásra van szükségük. Másrészt az ebben az óvodában folyó munka mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel, hiszen nagy az igény erre az ellátásra. Az itt zajló tevékenység egyedi, hiánypótló, ezért minden támogatást és odafigyelést megérdemel – tette hozzá.

– Többféle fészekhintában gondolkodtunk. Két verzió van a fejünkben: az egyik egy kicsit magasabb kivitel, amelynél kötelező egy úgynevezett „bukó” biztonsági tér kialakítása alatta. A másik egy kimondottan az alacsonyabb, óvodás korosztály számára tervezett változat, 50 centiméteres magassággal, ahol megfelelő zöldfüves terület áll rendelkezésre a fészekhinta alatt. Hogy végül melyiket választjuk, azt az óvónőkkel egyeztetve döntjük el. A tanulásban akadályozott, illetve egyéb sérüléssel küzdő gyermekek esetében a kognitív funkciók fejlesztése nagyban elősegíthető különféle mozgásterápiákkal, így egy ilyen ringató mozgás is jótékony hatással van az idegrendszerre. Jelenleg a mártélyi óvodánkban még nincs ilyen eszköz, de a vásárhelyi, Szék utcai épület udvarán kettő is található – mondta Csordás-Makó Ildikó.

A Kincses Vásárhely asztali naptárt elsősorban helyi vállalkozások vásárolták meg, és az év végén ajándékcsomagba tették, amelyet munkatársaiknak, vagy partnereiknek adtak át. Évről évre azonban magánszemélyek is megvásárolják a naptárt.

Általános Iskola és SzakiskoAranyossy Ágoston Református ÓvodaCsordás-Makó IldikóJuhász TündeSzeretem Vásárhelyt Egyesület