Sorra „kóstolgatja” a Tisza Csongrád-Csanád 4-es körzetében induló jelöltjeit a Promenád24. Először Oberholzer Zsófiát támadták azzal, hogy az LMBTQ-jogok támogatója, de Ferenczi Gábor jogászt is kipróbált kampányeszközeikkel – meleglobbista, ukránpárti, baloldali – igyekeznek lejáratni. A makói jogász képviselőjelölt-jelölt közösségi oldalán tette helyre a propagandistákat.
Jó reggelt Promenád gyilkos, névtelen firkászai!
– ezzel a felütéssel kezdi bejegyzését a Tisza makói jelöltjelöltje, Ferenczi Gábor, miután vasárnap – a portálhoz híven – névtelen lejárató cikk jelent meg róla Promenád24-en.
A propagandaportál a jogász magán közösségi oldalát átkutatva halászott elő onnan olyan tartalmakat, fotókat, amellyel a kormánypárti narratívába illeszthetően gyalázzák. Baloldali, ukránpárti, meleglobbista – ilyen és hasonló jelzőkkel illetik a tiszás jelöltet, a vádak alátámasztásául pedig sikerült előhalászniuk egy olyan képet, melyen Ferenczi lila parókában pózol.
„A magán közösségi oldalamat durkálva, valamelyik hívetek talált egy vicces parókás képet rólam, amit a Madame Tussaudban csináltunk poénból” – kommentálta a „fogást” a jelölt. Majd egy másik, ugyanazon a helyszínen Donald Trump-viaszszobrával készült képét is megosztva viccesen hozzáteszi:
„Az alábbi kép is akkor készült és jelentem, hogy Donald Trumppal előrehaladott tárgyalásokat folytattam a békéről. Legalább nem egy karótnyelt droid vagyok, vagy egy Fideszes NPC, hanem egy hús-vér ember. Büszkén vállalom, hogy a nemzetinek hazudott, álkeresztény pedofilokat simogató, hazug, tolvaj, korrupt és hazaáruló bagázsotokkal nem kell közösséget vállalnom!„
Kiemeli, a Tisza nem különböztet meg embert az embertől, a másként gondolkodók pedig nem eltaposandó rovarok.
Kezet nyújtunk a még fideszes honfitársainknak is, akik szintén elszenvedői a Fidesz és az aljas propaganda gyűlöletkeltésének
– fogalmaz a jelölt, a Promenádnak is üzenve.
Holnap reggel egyébként kiderül, hogy a regisztrált Tisza-sziget tagok melyik két jelöltet juttatják tovább körzetünkben, a második forduló pedig kedden délben pedig indul – akkor már minden, a választókerületben élő választópolgár dönthet a két továbbjutó között.