Jelentős változásokra kell számítani a közlekedésben a következő napokban, miután megkezdődik a Polgármesteri Hivatal nyugati homlokzatának felújítása. A munkálatok miatt várhatóan már a jövő héttől módosul a Városház utca forgalmi rendje, amely az év végéig érvényben maradhat.
A tervek szerint az érintett útszakaszt félpályásan lezárják, így a forgalom csak korlátozottan haladhat. Az utcában a parkolás teljes egészében megszűnik, és kizárólag átmenő forgalom lesz engedélyezett a Hősök tere felől a Kossuth tér irányába – tájékoztatta portálunkat Laczkó Judit, a Lakosságszolgálat irodavezetője.
A Polgármesteri Hivatal ügyfeleit arra kérik, hogy az ügyintézés idejére a Kórházzal szemben kialakított parkolót vegyék igénybe.
A változások nemcsak az autósokat, hanem a kerékpárral közlekedőket is érintik. Már pénteken megkezdődik az utcában található kerékpártárolók áthelyezése: ezek új helye a Hősök tere, az iskola előtti terület, valamint a Tóth Sándor utcában kialakított tárolók lesznek.
A lakosság türelmét és megértését kérik a felújítás ideje alatt.