Erdélyi magyar fiatalok kopogtatnak Vásárhelyen a Fidesznek

Olvasóink számoltak be arról, hogy Hódmezővásárhelyen erdélyi fiatalok kopogtatnak a Fidesz jelöltjének aláírásokat gyűjtve. Mint elmondták, a Fidesz-iroda körül marosvásárhelyi rendszámú autók állnak napok óta esténként, a Kenguru panzió előtt pedig egy Hargita megyei rendszámú kisbusz.

Akiknél a fiatalok – állítólag egyetemisták – jártak, úgy számoltak be róluk, hogy udvariasak, székely akcentussal beszélnek. Többen azt jelezték, hogy a „Czirbus” vezetéknevet elharapják és Makót emlegetik, a Gábor nevet kihangsúlyozva, véleményük szerint ezzel megtévesztve az embereket.

Egy forrásunk szerint esténként hat órakor gyülekezik 12-15 fiatal a Fidesz irodánál, majd valamivel később az MS (Maros megye) rendszámú autókkal távoznak. Más arról számolt be, hogy a Kenguru panzó előtt lát napok óta egy Hargita megyei rendszámú kisbuszt.

Egyik olvasónk hangfelvételt is készített az egyikőjükkel folytatott beszélgetésről, amelyen az egyik fiatal kérdésre válaszolva azt mondja, „nehogy azt higgye, hogy fideszes vagyok”, majd hozzáteszi, ő magánszemélyként működik közre az aláírásgyűjtésben, és Czirbus Gábornak, nem a Fidesznek segít. Olvasónk rákérdezett, hogy kap-e fizetséget a tevékenységéért, amire a fiatal elmondása szerint nem mondott semmit, de bólintott.

Orbán uszította őket, hogy a szavazati jogukat elveszi a Tisza, most a Fidesznek jöjjenek gyűjteni! Alig van aktivistájuk csak vásárolt külhoniak!” – fogalmazta meg markáns véleményét forrásunk.

Bár olvasónk a fiatalt nagyon udvariasnak írta le, olyan beszámoló is befutott hozzánk, hogy a külhoni aláírásgyűjtők erőszakosan akartak bejutni valahová, állítólag kétszer is visszamentek egy idős párhoz.

Szél István: Régi barátság fűz minket hozzájuk

Emailben kerestük a vásárhelyi Fideszt, hogy megkérdezzük, valóban ők bíztak-e meg erdélyi fiatalokat aláírásgyűjtéssel, kopogtatással, illetve amennyiben igen, kapnak-e fizetséget a munkájukért. Azt is megkérdeztük, miért nem helyi, környékbeli aktivistákat alkalmaznak.

A választási kampányunkban a kopogtatások és a támogatói aláírások gyűjtésében több mint 300 aktivistánk és segítőnk vesz részt. Közülük 12-en határon túliak. Velük régi, szoros baráti kapcsolat fűz össze minket, mi is szoktunk nekik segíteni és ők is nekünk. Mindig örömmel látjuk őket, munkájukért pedig semmilyen fizetséget nem kapnak” – írta Szél István, a Fidesz vásárhelyi elnöke, kampányfőnök válaszában.

aláírásgyűjtésCzirbus GáborErdélyFideszkampánykopogtatáskülhoni magyarokVálasztás