Édesapja emléktáblája mellett kapott emléktáblát a mártélyi Festők dombján Erdős Péter, a tavaly szeptemberben elhunyt vásárhelyi festőművész, aki képei döntő többségét a mártélyi táj és vízpart ihlette és aki számára a mártélyi táj az örök szerelem maradt.
– Gyermekkoromból tudom, hogy édesapánk rengeteget járt ide, gyakran hozott ki minket Mártélyra. Nagyon sokat csónakáztunk vele a holtágon, a bátyámnak innen is eredhetett a horgászszenvedélye. Engem inkább a madarak, a természet közelsége vonzott – ennek köszönhetem, hogy szeretem a természetet. Képein közös emlékeinket is megörökítette, hiszen rengeteg olyan festménye van, amelyen például a csónakban vagyunk és evezünk, vagy éppen a csónak mellett úszunk a vízben. Nagyon meghatározó emlékek mindezek. Mindig jókedvvel jövök ide. Nyugalom jellemzi az ittlétet, nincs sietség, kapkodás. Mindig ez jellemezte Mártélyt, akkor is, amikor kijöttünk ide a papával – idézte fel emlékeit Erdős Márton, Erdős Péter kisebbik fia az emléktábla-avató előtt.
Édesanyja, Ványa Gizella úgy emlékszik, hogy férje nagy-nagy szeretettel járt Mártélyra, fotózni az állatokat és a tájat, amelyek révén a látvány később a vásznain vált a nézők számára művészeti élménnyé.
– Neki Mártély örök téma, örök szerelem volt, örömmel járt ki rajzolni, festeni, feltöltődés volt mindez számára. Amikor hazajött, akkor olyan ihletet érzett, hogy meg is festette azt, amit látott – sokszor éjszakákon át. Rengeteg képét mi is csak akkor ismertük meg, amikor az emlékkiállítására készülve előkerültek a műterméből. Pétert művei alapján akkor ismertem meg a legmélyebben – mondta. – Jutalom volt, hogy láthattuk a képeit, azokat is, amelyeket tavaly már a kórházban írt alá, s amelyekkel örömet okoztam neki, hiszen számára is szép emlékeket idéztek fel – tette hozzá.
– Ha Erdős Péterre gondolok, legszívesebben három dologra emlékezem vissza. A legfrissebb az, amikor eljött a Mártélyi Szabadiskola nyitó- és zárókiállítására – ugyan már meghajlott testtel –, de figyelmesen nézte meg a képeinket. A másik egy fiatalkori élmény: akkor még a gondosan ápolt bajszáról messziről meg lehetett ismerni, és nagy lelkesedéssel vitte ki csoportjait a tanyavilágba festeni, alkotni. És a harmadik: a képei, amelyek eszembe jutnak, s amelyek jól mutatják, hogy egy nagyon érzékeny, finom lelkű, a természetet tisztelő, azt meg nem erőszakoló, alázatos festő volt. Egy nyugodt, csendes ember, akit nagyon szerettünk – idézte fel emlékeit Neuberger István, a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola művészeti vezetője.
Az emléktábla-avatón mondott beszédében Ambrus István, Mártély polgármestere kiemelte:
– Olyan ember előtt hajtunk fejet, akinek ecsetje nemcsak a tájat, hanem a lelket is képes volt megérinteni. Erdős Péter neve és művészete összeforrt Mártély nevével. Nemcsak ábrázolta ezt a vidéket, ő értette is. A Tisza partján, a ligetekben, a víz tükrében nemcsak formát és színt, hanem lelkiséget látott. Olyan mély figyelemmel közelített a természethez, ahogyan csak az képes, aki a szívében már régen hazatalált ide. A táj szépsége, a falusi élet nyugalma, az emberek közvetlensége mind-mind jelen vannak műveiben – fogalmazott. Majd hangsúlyozta, hogy megörökítette Mártélyt az örökkévalóságnak. Táblája nemcsak őt őrzi, de azt is, hogy Mártély mindig is otthona volt a művészetnek.
Erdős Péter festőművész emléktáblája immár a 28., amely olyan képzőművészek, alkotók, fafaragók emlékét őrzi, akik munkásságuk révén kötődnek Mártélyhoz.
