Eltűnt lányra bukkantak a vásárhelyi rendőrök a mártélyi ártéri erdőben

A vásárhelyi rendőrök gyors és hatékony akcióval találtak rá egy 19 éves túrázóra, aki eltévedt a Mindszent és Mártély közötti ártéri erdőben március 16-án este.

A fiatal lányra túrázás közben sötétedett rá, és a sűrű növényzetben elveszítette tájékozódási képességét. A segélykérés után a rendőrök két irányból, szirénázva kezdték meg a kutatást. Bár a hang eleinte nem jutott el a lányhoz, a kitartó próbálkozás végül sikerrel járt: a túrázó meghallotta az egyik egységet, elindult a hang irányába, közben a rendőrök pedig gyalogosan, lámpákkal villogva haladtak beljebb a rengetegbe.

Az erdő mélyén a fényjelek segítségével találtak egymásra. A rendőrök a lányt épségben, sérülés nélkül hozták ki az ártérből, majd visszaszállították az üdülőterületen hagyott kerékpárjához.

ártéri erdőeltűntEltűnt személyMártélyMindszent