Elstartolt a Tisza második Nemzet Hangja-konzultációja

Magyar Péterék október elejétől az adócsökkentésről, a vagyonadóról, a nyugdíjemelésről, a családtámogatásokról és a gyerekbántalmazási ügyek feltárásáról kérik ki az emberek véleményét. Az első, tavaszi konzultációt személyesen is ki lehetett tölteni, a mostanit viszont csak online, illetve a Tisza applikációján keresztül.

A Tisza Párt arra válaszul hirdette meg akcióját, hogy a kormány nemzeti konzultációt indított a „közteherviselésről”, nyilvánvalóan abból a célból, hogy megerősítse a Magyar Péterék ellen indított, azóta többször is megcáfolt adóemelésre épülő lejáratókampányt. Az Index cikke miatt egyébként, amely a kiszivárgott információt tartalmazta a Tisza állítólagos adóterveiről, Magyar Péterék sajtóhelyreigazítási pert is indítottak, amely a napokban azzal a törvényszéki döntéssel zárult, hogy “csak egy véleményt” közöltek, így nem kell helyreigazítaniuk. 

A Tisza Párt első konzultációjával szemben, amit még személyesen is ki lehetett tölteni, a mostanit már csak online és a Tisza Világ applikáción keresztül lehet, október 23-ig. A feltett öt kérdés így hangzik: 

  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány 9 százalékra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját, és az átlagbér alatt kereső minden honfitársunknak jelentős adókedvezményt nyújtson?
  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot, és évi plusz 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?
  • Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1 százalékos vagyonadót vessen ki?
  • Támogatja-e, hogy a Tisza-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények és juttatások körét?
  • Támogatja-e, hogy a Tisza-kormány független vizsgálatot indítson az utóbbi évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására, és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

Magyar Péter az akció kezdetére időzített sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a mostani Nemzet Hangja- szavazást a párt támogatóinak felajánlásaiból szervezik meg, nulla forint közpénzből, „miközben Orbánék tízmilliárdokat költöttek el a nemzeti konzultációkra, mi pár millió forintból visszük véghez ezt a kezdeményezést”.

Kiemelte, nem igaz, hogy a Tisza adópolitikája adóemelést jelentene, ennek az ellenkezője az igaz, 2,2 millió embernek csökkenni fog az adója. Mindezt pedig az 5 milliárd forint feletti vagyonokra kivetett adóból fogják finanszírozni.

Magyar elmondta, pártja programjának egyik fő eleme a családtámogatások erősítése: megdupláznák a családi pótlékot és az anyasági támogatást, emellett minden család az elsőszülött gyerek után 40 ezer forint értékű babaápolási kezdőcsomagot kapna.

A Tisza elnöke a gyermekbántalmazási ügyekről is beszélt, azt mondta: „Nem kell külön indokolni, miért vállaljuk ennek a kérdésnek a kezelését. Ez nem pártpolitikai ügy. Minden jó érzésű ember tudja, hogy a gyerekek védelme közös felelősségünk.” Szerinte Orbánék nem foglalkoznak érdemben a gyerekvédelemmel, csak “a megtorlásról és a jogkövetkezményekről beszélnek”. A mostani Nemzet Hangja számára „egy ötigenes szavazás”, tehát mindenre igennel voksolna.

A voksolással párhuzamosan a Tisza önkéntesei igyekeznek minden településre eljutni pultjaikkal, ahol a párt programjáról, adócsökkentési terveiről is lehet tájékozódni, illetve itt lehet hozzájutni a Tiszta Hang című kiadványukhoz is. 

Közben elkezdődött a postázása a kormány nemzeti konzultációjának is, amely a „Tiltakozzunk az adóemelés ellen!” címet viseli, és öt (nyilvánvaló) kérdésre várja a lakosság válaszát.

(Forrás: Telex, Népszava)

adóadócsökkentésadóemelésIndexkonzultációkormányközteherviselésMagyar PéterNemzet HangjaTisza