Már a gyalogosok is közlekedhetnek az Andrássy út templom felőli oldalán, a Szent Antal és a Lánc utcák között megépített, sárga térkővel kirakott új járdán.
A munkálatokat – vagyis a megsüllyedésekkel és feldomborodott részekkel teli járda felbontását – mintegy két hónappal ezelőtt kezdték meg a Szent Antal és a Lánc utcák közötti szakaszon. Az idei, 206 millió forintos városi út- és járdaépítési program egyik részeként itt egy új, sárga térkővel burkolt, szegéllyel ellátott járda épült.
Tegnap még az utolsó simításokat végezték, mára azonban eltűntek a forgalomlezárást jelző piros-fehér szalagok, és a gyalogosok birtokba vehették az új járdát. Igaz, megszokásból továbbra is sokan a kerékpárúton indultak el gyalog, majd onnan tértek át a járdára.
– Remek lett, hiszen korábban az idősebbek gyakran megbotlottak az egyes szakaszokon feltöredezett aszfalton, a templom előtti mélyedésben pedig rendszeresen megállt a csapadékvíz – mondta Katona Ferenc, az egyik járókelő. Külön kiemelte azt is, hogy az Andrássy út és a Virág utca közötti kerékpárút–járda kombinációt szintén újraépítették, egy szintbe hozva a kettőt.
Utólag már nem tudni pontosan, miért alakult így, de feltételezhető, hogy presztízsszempontok is közrejátszottak abban, hogy az Andrássy út Kossuth tértől induló belső szakaszán a tram-train építésekor eltérő hosszúságban térkövezték ki a járdát. A Spar felőli oldalon egészen a János téri Fidesz-székházon túl felszedték a meglehetősen szétrepedezett, a közműjavítások után összevissza foltozott aszfaltjárdát, és helyére térkőburkolat került. A Kiwi Suntól a Sanyi Pékségig terjedő szakasz kivitelezését azonban kissé elkapkodták: eső után itt nagy tócsák maradnak meg, amelyeket a járókelők vagy átugrálnak, vagy megpróbálnak kikerülni.