Életének 95. évében elhunyt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész – közölte a család az MTI-vel.
Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. Tanulmányait 1949-ben kezdte az ELTE Természettudományi Karán, ahol fizika–kémia szakon tanult, ám 1951-ben elhagyta az egyetemet, és a Magyar Fotó munkatársa lett. Itt végezte el a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára irányításával. 1955-től a Magyar Fotó, majd annak jogutódja, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere volt.
1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztőjeként és fotóriportereként dolgozott, később, 1991-től a HT Press és a Gamma Képügynökség, 1992-től pedig az Europress fotószerkesztőségének vezetője lett. 1976-ban a Press Institute felkérésére Indiában tanított sajtófotót, emellett oktatott a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában is.
A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotóarchívumából válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztőjeként tevékenykedett. A Magyar Fotóriporterek Társaságának 1990-ben alapító tagja volt, 1997-től az egyesület elnöki tisztségét töltötte be. Több alkalommal vett részt a World Press Photo és az Interpress Photo zsűrijének munkájában. 2015-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke volt. Oly távol és közel című albuma 2004-ben jelent meg.
Munkásságának fontos része volt a jelentős, ám idővel feledésbe merült fotóművészek életművének újrafelfedezése. E tevékenység csúcspontjaként 2010-ben ő rendezte meg Várkonyi László, az 1930–1950-es évek meghatározó magyar portréfotográfusának hagyatékát bemutató kiállítást.
2016-ban Kontakt – Keleti Éva fotói címmel nyílt tárlata a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen 85, korábban ki nem állított felvételét mutatták be. Egy évvel később fekete-fehér képeiből rendeztek rendhagyó kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában. Hat évtizedet felölelő életművét a Műcsarnok 2019 végén és 2020 elején Élet/Kép címmel nagyszabású retrospektív kiállításon mutatta be. 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Ház adott otthont Keleti Éva 90! című tárlatának, amely ikonikus és új alkotásait egyaránt felvonultatta.
Keleti Éva műveivel a vásárhelyiek tavaly áprilisban találkozhattak az Alföldi Galériában.