91 éves korában meghalt Brigitte Bardot francia színésznő és énekesnő, az 1950-es és 1960-as évek szexszimbóluma – írja a France24. Miután felhagyott a színészettel, Bardot állatjogi aktivistaként szerzett nemzetközi hírnevet.
Brigette Bardot 1934-ben született Párizsban. Jómódú katolikus családban nőtt fel, balettot tanult és modellkedett, 15 évesen már szerepelt az Elle magazin címlapján. A modellmunkái miatt ajánlottak neki először filmszerepeket, így ismerkedett meg Roger Vadim későbbi francia filmrendezővel, akivel 1952-ben, 18 éves korában házasodott össze.
Bardot eleinte főleg mellékszerepeket kapott, de fokozatosan egyre ismertebbé vált, és 1955-ben már Dirk Bogarde szerelmét játszotta a Doktor a tengeren című brit vígjátékban, ami nagy sikert aratott az Egyesült Királyságban.
A nemzetközi ismertséget férje, Roger Vadim 1956-os És Isten megteremté a nőt című filmjével érte el, ami a következő két évtizedre Franciaország és a nyugati világ egyik legismertebb szexszimbólumává tette. A filmben Bardot egy gátlástalan, hedonista tinédzsert játszik, aki sokak számára megbotránkoztató életet él Saint-Tropez-ban.
A Guardianen megjelent életrajza szerint Bardot ebben az időben művészek és értelmiségiek kedvelt inspirációja és múzsája volt, nagyon tetszett például a fiatal John Lennonnak és Paul McCartneynak, akik akkori barátnőiktől azt követelték, hogy szőkére fessék hajukat, hogy jobban hasonlítsanak Bardotra. Simone de Beauvoir feminista filozófus 1959-ben publikált esszét Brigitte Bardot és a Lolita-szindróma címmel, amelyben a színésznőt Franciaország legszabadabb nőjeként mutatta be.
Az 1960-as évek elején Bardot számos nagy sikerű francia filmben szerepelt, többek között Henri-Georges Clouzot Igazság című Oscar-díjra jelölt drámájában, Louis Malle Magánügyek című alkotásában, valamint Jean-Luc Godard A megvetés című filmjében. Az évtized második felében Bardot már inkább hollywoodi filmekben játszott, például a Viva Maria! című Mexikóban játszódó vígjátékban, és a Shalako című westernben.
Brigitte Bardot ezzel párhuzamosan énekelni is elkezdett, felvette például Serge Gainsbourg neki írt Je T’Aime … Moi Non Plus (Szeretlek, én se téged) című számát, amelyet aztán letiltott, és amit így Gainsbourg később Jane Birkinnel vett fel újra. Ez a dal akkor világsláger lett.
1969-ben Bardotot választották a francia köztársaság szimbólumának számító Marianne élő modelljének. Bardot 1973-ban vonult vissza a színészettől, később állatvédelmi aktivista lett, 1986-ban megalapítva az ezzel foglalkozó Brigitte Bardot Alapítványt. Bardot a 2000-es évektől egyre nyíltabban vállalta szélsőjobboldali nézeteit, rendszeresen kritizálta a bevándorlókat, a melegeket és a leszbikusokat, valamint a bevándorlást támogató francia értelmiséget.