Elhunyt a korábbi megyei rendőrfőkapitány

Életének 64. évében, szeptember 27-én elhunyt dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék mesteroktatója, korábbi megyei rendőr-főkapitány.

Dr. Piros Attila 1984-től teljesített szolgálatot a Belügyminisztérium különböző szerveinél. Hosszú pályafutása alatt tisztességgel szolgálta hazáját minisztériumi munkaköreiben és a rendőrségi beosztásaiban, többek között a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatójaként, az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatal vezetőjeként, a Somogy és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányaként.

Több mint 40 évet töltött a köz szolgálatában.

Dr. Piros Attila r. dandártábornokot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Rendőrség saját halottjának tekinti – tudatta a szomorú hírt a rendőrség.

Hódmezővásárhelyrendőr-főkapitányságVásárhelyvásárhelyi hírek