Életmód programsorozattal jelentkeznek a borfesztiválon vásárhelyi adventisták

Péntektől szerdáig találkozhatnak a borfesztivál látogatói a vásárhelyi adventisták Életmóddal az egészségért programsorozatával. Ennek része a keddi Keresztény Zenekarok Találkozója.

A vásárhelyi adventisták Életmóddal az egészségért programsorozata a XIX. Borfesztivál ideje alatt zajlik. Egészségügyi, önismereti és gyermekprogramjaik minden nap délután 4 és este 8 között a sétálóutcai kisszínpad mögött, a Tornyai János Múzeummal szemben várják az érdeklődőket, könyves standjuk pedig a Millenium Ice fagyizó közelében, az egyik faházban működik majd.

A tervezett program szerint pénteken önismereti játékokkal és arcfestéssel, szombaton egészségügyi mérésekkel, életmód-tanácsadással és ujjbábkészítéssel, vasárnap egészségügyi mérésekkel és életmód-tanácsadással, valamint arcfestéssel és csillámtetoválással, hétfőn alapszintű felnőtt- és csecsemő-újraélesztési bemutatóval és önismereti játékokkal, kedden a Keresztény Zenekarok Találkozója – benne délután 2 óra 5 perctől az Adventista Dicsőítő Kórus fellépésével –, valamint önismereti játékokkal, szerdán, azaz augusztus 20-án egészségügyi mérésekkel, életmód-tanácsadással, önismereti játékokkal és arcfestéssel várják az idősebb és fiatalabb érdeklődőket.

A Keresztény Zenei Fesztivál programja alább olvasható.

BorfesztiválcsecsemőegészségügyéletmódHódmezővásárhelyKeresztény Zenekarok TalálkozójakisszínpadProgramajánlóVásárhelyvásárhelyi hírek