Nem, vagy csak nehezen adnak vizet a katolikus temetőbeli kutak – panaszolták olvasóink. Megnéztük, mi a helyzet.
Több kút is üzemel a vásárhelyi római katolikus és a mellette lévő többi sírkertben. Közös jellemzőjük, hogy egyik sem ad emberi fogyasztásra alkalmas vizet, de arra teljesen megfelelő, hogy a temető látogatói abból locsolják a szeretteik sírján lévő, vagy arra szánt virágokat.
Több idősebb olvasónk panaszolta, hogy vagy csak nagy erőfeszítések árán, vagy egyáltalán nem lehet vizet fakasztani belőlük.
Megnéztük, mi is a helyzet. Mi hét, a temető főútjai melletti, szembeötlő helyen lévő kutat próbáltunk meg vízre fakasztani, többé-kevésbé eredményesen. Ezek a kutak nem a városi vízhálózatról működnek, hanem zömében Norton-kutak, azaz sekély talppontú kutak. Az 1950-es, 1960-as években fúrták, vagy akkor fúrták újra azokat.
A Norton-kút egy hagyományos, kézi működtetésű, dugattyús vízkiemelő szerkezet, amely jellegzetes, általában öntöttvasból készült kialakításáról és hosszú pumpakarjáról ismerhető fel. Elsősorban sekély talajvíz esetén alkalmazzák, jellemzően vert vagy fúrt kutaknál. A kar fel-le mozgatásával a dugattyú vákuumot és nyomáskülönbséget hoz létre, így a víz a kútból a felszínre emelhető. A Norton-kutak egyik legnagyobb előnye, hogy működésükhöz nincs szükség elektromos áramra, szerkezetük egyszerű, masszív és viszonylag könnyen javítható. Hagyományosan falvakban, tanyákon és kertekben használták őket, és jellegzetes megjelenésük miatt ma már sokszor köztéri vagy díszkútként is találkozni velük. A hagyományos Norton-kút nagyjából 7–8 méteres vízszintig használható hatékonyan.
Csakhogy a klímaváltozás miatt a talajvíz szintje alaposan lecsökkent, így a Norton-kutakból is nehezen vagy csak nagyon kevés víz jön.
Mi mindegyiket kipróbáltuk. A legforgalmasabb kútnak a csőszháznál lévő bizonyult, mely alatti medence a legvizesebb is volt, s a kút már az első pumpáláskor bőven adta a vizet.
Egyáltalán nem működik a Jókai utca felől a ravatalozóig tartó út melletti kút, melynek felső, pumpás része teljesen hiányzik, csak a talpa van fóliával lefedve, és ott a medencéjének számító betongyűrű is.
A többi kutat is kipróbáltuk, az egyikből tíz-tizenöt pumpálás után sem jött egyetlen csöpp sem. De a többi működött, igaz, igencsak nagy erőfeszítést kellett tenni, hogy a pumpálókar egyáltalán megmozdítsa a mélyben a dugattyút, hogy az végül felhozza a vizet.
Az utóbbi – mondta a családi sírboltjukat már a halottak napjára felkészítő Ormosi Imré, Ilonka néni – már a nyár elején sem nagyon adta a vizet, azt is csak akkor, amikor megkérte az egyik, a temetőben síremléket készítő fiatalabb munkást, hogy segítsen neki megtölteni a kannáját. Igaz, nem csodálkozott, hogy a kút kiszáradt, mert az paperei kertjükben két éve nem ad vizet a fúrt kútjuk, míg az otthonukban az idén száradt ki.