Nyári színekben pompázik a Kossuth tér. A hőség beköszöntével megújultak a főtér virágágyásai: a városüzemeltető HMSZ Zrt. kertészei egynyári virágokat ültettek el, amelyek a következő hónapokban színpompás látványt nyújtanak majd a belváros szívében.
A tavaszi időszakban a Kossuth tér százszorszépek, nefelejcs, kékvirágú ligeti zsálya, árvácskák és tulipánok színes kavalkádjával fogadta az arra járókat, ám ezek a virágok a melegebb időben már nem érzik jól magukat. Most olyan egynyári növények kerültek a helyükre, amelyek jól bírják a napsütést és a meleget is.
Különleges státuszban van a Kossuth tér, a többi városrészhez képest. A város egy ideje évelő növényeket ültet ahova csak lehet, a növényzet kiválasztásakor lényeges a szárazságtűrés és a fajgazdagság is. Mivel a főtér a város kiemelt területe és itt vannak a rendezvények is, így itt más szempont alapján ültetnek, az a fontos, hogy mindig virágzásban legyen, ezért is ültetnek szezononként egynyári virágokat.
„A március 15-i Kossuth téri virágültetés nettó 2 millió forintba került, a nyári nettó 2,6 millióba” – mondta el Farkas Andrea, a Városüzemeltetési csoport vezetője, aki arra kérte a június 6-án kezdődő sörfesztivál résztvevőit, hogy vigyázzanak a virágokra.
Rózsanád, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, kánna, és gyönyörű begónia is pompázik a hétvégi sörfesztivál pavilonjai mögött. Hajnalka, díszbatáta, kúpvirág és díszcsalán virágaiban is gyönyörködhetnek a belvárosban. Rézvirág, díszfű, pistike és kerti pillangóvirág is nyílik majd a szemet gyönyörködtető főtéri ágyásokban.
A beültetett virágkompozíciók nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem hozzájárulnak a városi zöldfelületek megőrzéséhez és a közérzet javításához is. A kertészek gondos munkájának köszönhetően a Kossuth tér nyáron is rendezett, virágos.