Egyedi hangulatú úti beszámolót tartott Tóth István, aki tavaly év végén több mint három hetet töltött Argentínában. A könyvtár olvasótermében régen voltak ennyien egyszerre, hogy hallgassanak egy személyes, mégis sokszínű élménybeszámolót.
István neve ismerősen csenghet az olvasóknak: az önkormányzat nemzetiségi és egyházügyi referenseként ismert, de csütörtök délután nem hivatalos szerepében jelent meg. Fotókkal, történetekkel és ízekkel vezette végig a közönséget Argentína mindennapjain és természeti csodáin. Több száz fotó közül válogatott, és a képek minden egyes pillanata az élet szeretetét sugározta.
István rögtön beszámolója elején hangsúlyozta, óriási szerencse, hogy eljutott – életében másodszor – Argentínába. Mivel ismerősnél szállt meg, aki gondoskodott róla és társairól, nem kellett aggódnia sem a szállás, sem az étkezés költségei miatt, így teljes mértékben átadhatta magát az ország csodáinak és embereinek.
Az ország hangulata egészen más, mesélte, az argentinok „kifelé élnek”, a szívüket adják a világnak, örömmel, szeretettel. István ezt minden pillanatban érezte. A helyiek vendégszeretete, a lassan grillezett asado, a tradicionális yerba mate, a chipá és más helyi finomságok nem csupán étkezések voltak, hanem az élet ünneplése.
A természet, az állatok és a növények is az élet örömét hirdetik: a barátságos capybarák, a lámák, a jabuticaba gyümölcs, a broméliák, kaktuszok és a szubtrópusi őserdők mind azt üzenik, hogy az élet sokszínű, gazdag és tele van csodákkal. Az Iguazú-vízesés, a 170 vízesésből álló komplexum és az Ördög-torka látványa egyszerre döbbentette meg és töltötte el ámulattal a szemlélőt.
De túl minden természeti csodán, a piacok színes forgatagán, a káprázatos élővilágon, a legnagyobb élmény mégis a közösségekkel és az emberekkel való találkozás jelentette számára. Egy rákos nő mosolya, a lagzik vidám színei, a mindennapok egyszerű örömei és a nehéz körülmények között is megtartott derű mind azt sugallták: az életet élni kell, minden nehézség ellenére.
István szerint Argentína legnagyobb ajándéka nem a tájak vagy az ízek, önmagukban, hanem ezeken keresztül az életigenlés. A helyiek, bár sokszor kevesebb anyagi javakkal rendelkeznek, nyitottabbak, boldogabbak, és képesek a szebbik oldalát látni minden pillanatnak. Ez jelenik meg épített örökségükben, ételeikben és vendégfogadásukban is. Ez az üzenet – az élet szeretete és elfogadása – István szívébe vésődött, és hazahozta magával. Mert állítása szerint nem az számít, mennyink van, hanem hogy hogyan élünk, és mennyi örömöt találunk a világban és az emberekben. Argentína megtanította, hogy az életet mindig a szívünkkel kell látni. István vallásos ember, portálunknak elárulta, hogy meghatározó élmény volt hitéleti szempontból is az utazása. Nem is a hely megmutatása volt a célja beszámolójával, hanem annak megmutatása, milyen az „ő Argentínája”, milyen az, mikor szeretjük az életet.
A csütörtök délutáni élménybeszámoló nem a klasszikus úti beszámolók egyike volt. Nem láttunk térképet, nem voltak gondosan dokumentált földrajzi és történelmi utalások, nem hangzott el egy darab statisztikai adat sem az ott élő társadalmat illetően. István a fotóin keresztül megmutatta mindazt, ami Argentínában meg tudja szólítani az ember lelkét. Megmutatta mi az élet. És minden kétséget kizáróan kiderült, hogy egyvalamiben mégsem különbözünk annyira mi magyarok és az argentinok, abban, hogy az étel az élet maga.