Családi napot tartott a Vásárhelyi Kosársuli

A Hódtói Sportcentrumban rendezte meg hagyományos családi napját a Vásárhelyi Kosársuli. A rendezvényen játékosok, szülők, hozzátartozók, edzők, szakemberek és az egyesület vezetői együtt búcsúztatták a 2025–2026-os szezont – tájékoztatta a Hódpress-t a csapat.

A résztvevők közös focizással, különböző sportos programokkal és dobóversenyekkel töltötték az időt, miközben a csapatok és családok kötetlenül beszélgethettek, együtt kapcsolódhattak ki. Volt olyan korosztályos csapat is, amelynek közössége bográcsban főzött babgulyással vendégelte meg a jelenlévőket. A családi nap hagyományosan az éves díjak átadásának is helyet adott.

Az U11-es korosztály év játékosa Kun Szabolcs lett. Szabi az U11-es és U12-es válogatott csapatok meghatározó tagja, a Vásárhelyi Tigrisek vezéregyénisége. Játékintelligenciája, technikai tudása, szorgalma és elszántsága alapján méltán érdemelte ki az elismerést. Szabolcs a hétvégén az országos atlétikai bajnokságon szerepelt, így helyette edzője Patkós József vette át a serleget.

Az U12-es csapat legjobb játékosának járó díjat Vili Gellért nyerte el. Gellért egész szezonban példamutató hozzáállással dolgozott, a pályán és az öltözőben egyaránt vezére volt csapatának. Az elismerést távollétében edzője, Czibere Zoltán vette át.

Az U13-as korosztályban Sebők-Dawa Kayson vehette át a díjat. Kayson példaértékű szorgalommal és alázattal dolgozik, emellett fiatalabb kora ellenére az U14-es Sólymok csapatának is fontos tagja.

Az U14-esek között Fejes Ferenc bizonyult a szezon legjobbjának. A tehetséges játékos sérülései ellenére is kiemelkedően teljesített, az országos főtáblán és az alapszakaszban egyaránt csapata legeredményesebb kosarasai közé tartozott. Az elismerést távollétében edzője, Czibere Zoltán vette át.

Az U16-os korosztályban Soós Balázs részesült az év játékosa díjban. Az U16-os csapat kapitányaként évek óta meghatározó szerepet tölt be, a mögöttünk hagyott szezonban pedig a kadett főtáblán 20 pontot, 13 lepattanót, 6 gólpasszt és 3,6 szerzett labdát átlagolt mérkőzésenként. Balázs emellett az év utánpótlás játékosának járó vándorserleget is kiérdemelte.

Az U19-esek legjobbja Utasi Gergő lett. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a szezon során rendszeresen a felnőtt csapattal edzhetett, majd a bajnokság végén emlékezetes zsákolással mutatkozott be az NB I/B-s együttesben.

Az U21-es korosztály év játékosa Kruzslicz Alex lett, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen. Edzői szerint jelenléte és játéka óriási különbséget jelent csapata teljesítményében.

A rendezvényen átadták az év legeredményesebb edzőjének járó díjat is, amelyet ezúttal Csókay Miklós vehetett át.

családi napHódmezővásárhelyVásárhelyvásárhelyi hírekVásárhelyi Kosársuli