Csákánnyal akarta megölni élettársát egy férfi

A férfi előbb többször is megfenyegette volt élettársát, majd egy csákánnyal indult hozzá, hogy megölje. Végül azonban egy másik férfira sújtott le – szerencsére csak a szerszám nyelével. Letartóztatták.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki meg akarta ölni volt élettársát.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető 2024 nyarán többször is megöléssel fenyegette volt élettársát és annak lányát. Egyik este magához vett egy csákányt, majd azzal volt párjához indult, hogy megölje. A terhelt a háznál összetalálkozott volt élettársa egyik férfi ismerősével. A csákánnyal fejbe akarta vágni a férfit, de elvétette, így annak csak a nyelével találta el a sértett fejét. Az MTI szerint mindez Hódmezővásárhelyen történt, de az ügyészségi közlemény a helyszínt nem jelöli meg.

A megtámadott könnyebb sérülést szenvedett.

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a főügyészség – a szökés, elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére tekintettel – indítványozta a férfi letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását – közölte az ügyészség.

csákányCsongrád-Csanád Vármegyei FőügyészségHódmezővásárhelySzegedi JárásbíróságVásárhelyvásárhelyi hírek