Cigány tradíció és közösségépítés a roma hagyományőrző táborban

A cigány hagyományok ápolását tűzte ki célul az a roma gyerekeknek rendezett tábor, amely a vásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (CNÖ) szervezésében valósul meg ezen a héten a Szántó Kovács János utcán. A gyerekek a roma lakodalmas szokások felelevenítése mellett lováriul és angolul is tanulnak, és még drogprevenciós foglalkozást is tartanak nekik.

A régi hagyományoknak megfelelően feldíszített lakodalmas sátorban buzgó munka folyik, a táborban résztvevő gyerekek nagy része gyöngyöt fűz, esküvői ékszereket készít, míg mások ping-pongoznak, egy kisebb csapat pedig egy trambulinban ugrál. Az ide érkezett húsz gyerekkel a tábor pedagógusai a szabadidős tevékenységek mellett felelevenítik a régi cigány lakodalmas hagyományt, de lovári és angol nyelvet is tanítanak nekik, sőt, még drogprevenciós foglalkozást is tartanak.

A tábor terve már akkor megfogalmazódott a CNÖ képviselőiben, amikor megnyerték az önkormányzati választást – tudtuk meg egyiküktől, Békésiné Kovács Nikolett-től, aki azt is elmondta, hogy a 7 és 14 év közötti gyerekek, akik augusztus 4. és 8. között itt táboroznak, nemcsak a város egy bizonyos területéről, hanem mindenhonnan érkeztek. Sokakat fűz egymáshoz rokoni kapcsolat, úgy, hogy a mindennapokban alig találkoznak – ez a tábor jó alkalom, hogy újra megtalálják a közös pontokat, nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is, akik reggelente hozzák, délutánonként pedig hazaviszik őket, közben pedig egymással is beszélgetnek. A táborba egyébként nagyon sokan jelentkeztek, roma és nem roma gyerekek egyaránt – most a romákat helyezték előtérbe – számolt be a képviselő, aki szinte folyamatosan jelen van a helyszínen, részt vesz a programokban, de még a családja is segít, ahol tud.

A saját kis közösségükben tudják a szárnyaikat bontogatni, megélni az identitást, a hagyományokat

– mondta arról, miért is jó itt lenni. Úgy látja, több olyan gyerek vesz most részt, akiknél otthon már nem annyira ápolják a régi cigány hagyományokat, de szembetűnő, hogy ők is milyen örömmel fogadják és mennyire nyitottak a hagyományőrzésre.

Ezen az alkalmon elsősorban a lakodalmas hagyományokat elevenítik fel – annak öltözködésbeli és gasztronómiai elemeivel együtt, így készítenek a gyerekekkel többek között bokolyit (cigány kenyeret) és romano ilo tortát is.

Mindemellett vendégeket is fogadnak más településekről, hogy a vidéki szokásokkal is ismerkedjenek, sőt, még az országhatárokon is túlnyúlnak, hiszen szerdán például szerb hagyományos lakodalmas süteményeket mutatják be a gyerekeknek. Két kislány lelkesedéssel mesélt az itt töltött időről: imádnak gyöngyöt fűzni, és a trambulinban ugrálni, tetszik nekik az angol és a cigány nyelvtanulás, és nagyon örülnek a lovaglásnak is.

Minden este várjuk a következő napot, hogy jöhessünk a táborba

– meséli elégedetten Sztojka Tifani Nikoletta, aki lánytesvérével érkezik ide ezen a héten minden reggel.

A tábort a nemzetiségi önkormányzat egyébként a belügyminisztérium pályázatának köszönhetően valósíthatta meg – igaz, az összeg nem fedezi az egy hét teljes költségét, így saját forrásaikat is mozgósították. Ezenkívül rengeteg plusz segítséget kaptak, például mindjárt a helyszínt ingyen a Hit Gyülekezetétől, de ugyanúgy támogatta őket a Máltai Szeretetszolgálat és a Kenguru étterem is, és kaptak péksütit a Pékmester sütödétől, a Kalyi Jag Pont pedig egy fagyival járult hozzá a gyerekek öröméhez. Gyöngyösi Ferenc alpolgármester magánszemélyként támogatta a tábor létrejöttét, több cigány család pedig dinnyét és egyebeket hozott.

Békésiné Kovács Nikolett hangsúlyozta, rendkívül hálásak Rind-Polyák Teréznek, aki a pályázatírásban segített, a CNÖ-képviselőinek, illetve a táborban dolgozó fantasztikus pedagógusoknak is: így Tatár Krisztina táborvezetőnek, Rácz József lovári nyelvtanárnak, Gazsi László Márk tánctanárnak, Márton Erzsébet és Rind Alexander angoltanároknak, Körömi Jánosnak, aki drogprevenciós előadást tartott a gyerekeknek, Pálfi Jánosnénak, Csurár Tündének és Csurár Natasának, akik gasztronómiai tudásukat adták tovább, Barna István hangtechnikusnak, Barna Dániel zenésznek illetve Búza Péternek és zenekarának, Petrovics Lajosnak és Kovács Mariannának, akik a hagyományőrző ruhákat készítették, illetve Dánó Letícia és Ürge Amina diáksegítőknek – és persze mindazoknak, akik a felsorolásból kimaradtak, de bármilyen módon hozzájárultak a táborhoz. A CNÖ-képviselő bízik benne, hogy hagyományt tudnak teremteni, és jövőre is megrendezik majd ezt a tábort, akkor már magyar gyerekek bevonásával is.

Távozásunk előtt a tábor résztvevői még mutatnak nekünk egy kis ízelítőt abból a táncból, amit tanultak. A lányokra rákötik a lakodalmas kötényt, amit végül Békésiné Nikolett is magára vesz, és beáll a táncoló gyerekek közé. Amilyen átérzéssel mozognak a cigány autentikus dallamokra, látszik, a vérükben van a zene – de akinek nem is teljesen, az is pótolja – sok, sok lelkesedéssel.

Békésiné Kovács NikolettcigányCNÖGyöngyösi FerenchagyományőrzéslakodalomromaszokásoktáborVásárhelyvásárhelyi hírek