Caramel után a Halott Pénz frontembere is kifakadt a politikáról koncertje közben

Caramel szombati megnyilatkozása után a Halott Pénz frontembere is közölni kívánt a közéletről. Üzenetében kevesebbet káromkodott, mint Caramel, egy kis koherenciát viszont még elbírt volna a mondandója.

Miután Molnár Ferenc Caramel szombaton szegedi koncertje közben tartott egy rövid beszédet, amelyben elmondta, hogy „ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket”, a Halott Pénz frontemberéből, Marsalkó Dávidból is kiszaladt valami.

Az együttes szombati, Budapest Parkban tartott koncertjén próbált meg egy politikai témájú üzenetféleséget átadni, amikor azt mondta:

„Ennek a dalnak az inspirációja egy nehezebb időszak volt. Azt gondolom, hogy ebben mindenkinek volt része, mármint a nehezebb időszakokban. Valahogy nagyon-nagyon fontos az, hogy ezekből kijöjjünk. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ott legyenek a barátok, a család mellettünk, és valahogy együtt kijöjjünk a nehezebb időszakokból.

Szerintem mindannyian pontosan tudjuk, látjuk, érezzük, hogy milyen időszakot élünk. Kemény időszak ez a nemzetközi közéletben, a nemzetközi politikában, az itthoni politikában is. Állandóan, állandóan, állandóan jön a nyomás, jönnek a kihívások, jön a feszültség, jön a hogy is mondjam, a szorongás szinte már. De egy dolgot sose felejtsetek el: sose borítsatok fel családi kapcsolatokat, baráti kapcsolatokat politika miatt. Mert a család, a barátság, a szerelem az nem négy évre szól.

Ahogy a hvg is írja, a Halott Pénz tagjai korábban többször elmondták, hogy mindig is távol tartották magukat a politikától, a Fidesz azonban nagyon szerette az együttest, amely egyébként kapott már Petőfi-díjat is, illetve osztott már meg kommentár nélkül Orbán Viktor is Halott Pénz-dalt, amiről Marsalkó Dávid akkor azt nyilatkozta, „okozott egy kis fejfájást”. Marsalkó Dávid apja, Marsalkó Péter egyébként a Fidesz színeiben indult Pécsen a 2024-es önkormányzati választásokon.

Budapest ParkHalott PénzkoncertMarsalkó DávidMolnár Ferenc Caramelpolitika