Bérelt fapadossal utazik Orbán a Fehér Házba, magával viszi a fél kormányt

„Holnap irány Amerika” megjegyzéssel tett közzé Orbán Viktor a Facebookra több fotót is, amelyeken azok a politikusok is szerepelnek, akik elkísérik az Egyesült Államokba tárgyalni Donald Trump elnökkel csütörtökön.

Ezek szerint ott lesz Bóka János európai ügyekért felelős miniszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Orbán Balázs.

Szijjártó Péter a szerdai sajtótájékoztatóján az amerikai látogatásról elmondta, az ukrajnai béketeremtés lehetősége fontos napirendi pont lesz, és Magyarország továbbra is készen áll helyszínt biztosítani az amerikai-orosz béke-csúcstalálkozóhoz, ha az előkészítő munkálatok sikeresek lesznek. Azt is elmondta, az ülésen egy nagy gazdasági és energiaegyüttműködési csomag is terítéken lesz, amelynek előkészítésén az utóbbi hetekben sokat dolgoztak a felek.

Ez a külügyminiszter szerint nagyban hozzájárulna Magyarország hosszú távú energiabiztonságának garantálásához, illetve ahhoz, hogy további modern, sok munkahelyet teremtő beruházások érkezhessenek hazánkba, aminek a stabil pénzügyi hátterét is meg kívánják teremteni. Ezzel valószínűleg arra célzott többek között, hogy nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is elindultak a tárgyalások.

Szijjártó szerint a delegáció a Wizz Air repülőgépével – a VG.hu szerint egy bérelt különgépről van szó – utazik az Egyesült Államokba, és a kormánytagok mellett több nagyvállalat vezetője is ott lesz, ahogy újságírók és kutatóműhelyek vezetői is. A szállásuk a Blair House-ban, azaz az Egyesült Államok hivatalos állami vendégházában lesz, amely közvetlenül a Fehér Ház mellett található.

delegációDonald TrumpFideszLázár JánosOrbán BalázsOrbán ViktorSzijjártó PéterUSA