Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter bejelentése alapján országos szinten 55 tankerületi igazgatót cserélnek le a 60-ból. A tárca közlése szerint a váltás célja egy teljesen új szemlélet meghonosítása, amely a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, a kölcsönös bizalomra és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. A tisztújítás Csongrád-Csanád megyét is teljes egészében érinti: november 5-től mind a szegedi, mind a hódmezővásárhelyi központ élére új igazgató áll munkába.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy Bereczki Hajnal veszi át Miklós Anikótól a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ irányítását november 5-től, azaz holnaptól.
A Szegedi Tankerületi Központ irányítása is megváltozik, Nagy László veszi át a vezetést, aki a Tömörkény István Gimnázium, a hírek szerint igen népszerű és kedvelt tanára volt ezelőtt.
Az ország 60 tankerületéből jelenleg 55-ben történt változás, öt olyan tankerület van, ahol nem lett új vezető, mert a pályázat eredménytelenül zárult (ezekben a központokban új pályázatot fognak kiírni.
Lannert Judit posztjában azt írta, a cél az, hogy a tankerületek valódi partnerei legyenek az iskoláknak és a pedagógusoknak. Ezt segítendő az iskolaigazgatók visszakapták munkáltatói jogaikat, a tankerületek pedig elsősorban koordináló és támogató szerepet töltenek majd be.
A névsor leginkább reflektorfénybe került és a közvélemény számára legismertebb alakja Pilz Olivér, aki a Miskolci Tankerületi Központ jövőbeli igazgatója lesz.
Meg kell jegyezni azonban, hogy civil szervezetek és szakszervezetek komoly aggályokat fogalmaztak meg a tankerületi igazgatók kiválasztásának folyamatával kapcsolatban, kritizálva az átláthatóság hiányát és a kapkodást. A Tanítanék Mozgalom részéről elhangzott, hogy a jelentkezők szinte semmilyen visszajelzést nem kaptak a folyamat során, a végső döntésekről pedig csak az utolsó pillanatban szereztek tudomást. Különösen problematikusnak tartják, hogy a minisztérium nem tartotta magát az előre rögzített menetrendhez, és homályban maradt az is, hogy pontosan kik és milyen ismérvek alapján bírálták el a beérkező anyagokat.
A Pedagógusok Szakszervezete a véleményezésre biztosított időkeretet tartja elfogadhatatlanul szűkösnek. Kifejtették, hogy a nevelőtestületeknek mindössze öt napjuk maradt a pályázatok áttekintésére, ami érdemi értékelésre gyakorlatilag alkalmatlan. Ezt a helyzetet tovább nehezítette, hogy több oktatási intézményben a pedagógusok digitálisan nem is férhettek hozzá a dokumentumokhoz, és kizárólag az igazgatói irodában elhelyezett, kinyomtatott verziókat lapozhatták át.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az egész pályáztatási folyamat elhibázott és elhamarkodott stratégiai lépés volt. Meglátásuk szerint a személyi döntések helyett elsőként a teljes iskolafenntartói rendszer jövőbeni struktúráját és működési kereteit kellett volna tisztázni. Emellett nehezményezték, hogy a szakszervezeteket teljesen kihagyták a jelöltek értékeléséből, jóllehet kifejezett szándékuk lett volna szerepet vállalni a szakmai véleményezési folyamatban.