Az őzek is megkedvelték a Kopáncsi Tanyamúzeumnál ültetett őshonos gyümölcsfákat

Az őzek ellen most kerítették el a tanya előtti gyöpre ültetett fákat, és megakadályozták, hogy a nyulak kárt tegyenek az ott, illetve a tanyaudvaron álló facsemetékben.

A Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ március 1-jén délelőtt faültetési akciót rendezett a Kopáncsi Tanyamúzeum területén, a 10 Millió Fa Alapítvány 888 ezer forint összegű támogatásával, a Nemzeti Faültetés Napja 2026 program keretében. Önkéntesek ragadtak ásót és lapátot, hogy a facsemeték a helyükre kerüljenek.

Akkor a tanyamúzeum bejárója mellé 120 alma-, körte- és szilvacsemetét ültettek, a belső kertbe pedig 40 meggyet és szilvát telepítettek, a művelési módtól függően különböző sor- és tőtávolságra.

A fák mára kihajtottak, köszönhetően a locsolásnak, és nagy sikert arattak az őzek és a nyulak körében is. Ez ellen a város is lépett:

– A márciusi első ültetés után nagyon szépen fejlődtek a növények. Ugyanakkor a kinti területen az őzek azért rá-rájártak a növényekre. Itt állnak az alma- és a körtefajok, illetve -fajták. Régi magyar fajták, úgyhogy szerintem jól bírják majd ezt a környezeti terhelést. Nem tudom, hogy az őzek miért csinálták ezt, mert úgy gondoltuk, hogy a friss zöld növényzetet fogják majd rágni, de úgy látszik, még mindig jobban szeretik a fiatal fák kérgét, úgyhogy az őzek ellen védekeznünk kell – mondta Pádár Zoltán városi főkertész. Az udvaron lévő, tehát a kerítéssel védett helyen lévő cseresznye- és szilvafajok, illetve -fajták nagyon szépen erősödnek.

– A kollégák most telepítik az őzvédelmi rendszerünket, azaz a villanypásztoros kerítést, úgyhogy remélem, hogy a kinti növények is szépen erősödnek majd. A talaj-előkészítést jól megcsináltuk, a talaj tápanyagfeltöltését szintén elvégeztük. A talaj szerkezetét is javítottuk egy kicsit komposztfeltöltéssel az ültetőgödrökben. Az öntözéssel nem lesz gond, de valóban, egy száraz év egyéb feladatokat is ró majd ránk, például a metszéssel, illetve a kert fenntartásával kapcsolatban – tette hozzá a városi főkertész.

A gyümölcsfák nemcsak környezeti és tájképi értéket képviselnek, de szolgálják majd a helyi közösséget is. A termő gyümölcsök felhasználhatók múzeumi programokhoz, hagyományőrző foglalkozásokhoz és oktatási célokra is, bemutatva a tanyasi gazdálkodás és az önellátás korábbi formáit. Emellett remek helyszínt biztosítanak majd a közös gyümölcsszüretekhez, lekvárfőzésekhez, aszalásokhoz és befőzés-bemutatókhoz is.

A tervek szerint kézműves foglalkozásokat, gyerekeknek szóló természetismereti programokat, „Ültess és gondozz!” napokat, valamint hagyományos őszi tanyai rendezvényeket is szerveznek majd a területen.

gyümölcsfaHódmezővásárhelyKopáncsi TanyamúzeumPádár ZoltánVásárhelyvásárhelyi hírek