Az adott kórház főigazgatója valószínűleg mindent eldobva igyekszik majd válaszolni minden beérkező panaszra, ahogy eddig is mindig.
Takács Péter egészségügyi államtitkár Facebook-kommentben azt írta egy embernek, aki a többéves műtéti várólisták miatt panaszkodott, hogy aki hasonló esettel találkozik, jelezze a problémát emailben – számolt be az RTL. A kommentelő azt írta, novemberben 2029-re kapott volna sérvműtétre időpontot állami ellátásban, ezért végül magánklinikára ment.
Arra kérem, mint mindenkit, aki hasonló esettel találkozik, hogy az intézmény és a TAJ-száma megjelölésével írja meg ugyanezt emailen. A konkrét eset ismeretében tudunk intézkedni
– válaszolta Magyarország megbízott egészségügyi államtitkára a kommentelőnek, aki a várólisták mellett azt is nehezményezte, hogy miután sérve lett, a mentőre is két órát kellett várni, a sürgősségi betegellátó osztályon pedig további négy órát, mire az ott lévő egyetlen sebész meg tudta műteni.
Mivel a kommentből ez nem derült ki, az RTL megkérdezte, hogy pontosan milyen email-címen kell jelezni azt, ha valaki hasonló problémákat tapasztal. Az egészségügyi államtitkárság azt közölte, hogy nem elsősorban nekik kell írni ilyenkor, hanem az adott kórház főigazgatójának. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik, és minden esetben válaszolnak – közölték, de email-címet ők sem adtak.
A műtéti várólisták helyzete az elmúlt évekhez képest inkább romlott, mint javult: idén nyár elejére pár hónap alatt kétezerrel nőtt a leghosszabb műtéti várólistákon várakozók száma. Júniusban a csípő- és térdprotézisén, illetve szürkehályog-műtétnél több mint 29.300-an vártak műtétre.