Egyes vélemények szerint simán csak a jövőbe látnak.
„Merjük naggyá tenni Magyarországot”, jelentette ki Orbán Viktor az új parlamenti ülésszak első napján, s miközben üdvözölte a képviselőket, hangsúlyozta, hogy „a tavasz óta történt változások felértékelődtek, és sokszor évek alatt megszokott fejleményekkel érnek fel”. Erről számolt be 9.09-kor élesített cikkében az ATV.hu, csakhogy Orbán Viktor 13 órától beszélt a Parlamentben.
Orbán Viktor reggeli Facebook posztja alapján íródott a cikk. Súlyos szakmai hibát követett el az ATV.hu szerkesztősége, melynek házon belül következménye lesz
– válaszolta az ATV kommunikációs munkatársa a Telex megkeresésére, továbbá jelezte, hogy a cikket azóta korrigálták.
A korábbi cikk helyén 11.30 körültől már olyan tartalom olvasható, amelyben kizárólag Orbán bejegyzésére hivatkoznak, az „elhangzott” parlamenti beszéd elemei pedig kimaradtak.
A miniszterelnök a posztjában egyébként tényleg hasonló dolgokat említett, mint amit az ATV.hu a beszédéhez is jósolt, azt írta: „Tavasz óta annyi minden történt, mint máskor évek alatt. A napirend előtt mindenről beszámolok, és – kellő szerénységgel – azt is elmondom, hogyan lesz Magyarország a változások győztese”. A hibát Tordai Bence országgyűlési képviselő is észrevette, ő azt feltételezte, hogy az ATV talán a jövőbe lát.