Átadták a jó tanuló, jó sportoló elismeréseket

Ötvenegy egyéni és két csapatdíjat adtak át péntek délután a városházán, elismerve a jól tanuló és jól sportoló diákok, valamint az Év testnevelője és az Év edzője munkáját.

A városháza dísztermében péntek délután rendezett ünnepségen mondott köszöntőjében Berényi Károly alpolgármester hangsúlyozta, hogy a sport és a tanulás összefügg egymással, és örömét fejezte ki, hogy a jó tanulók és egyben jó sportolók ezúttal is megtöltötték a dísztermet.

– Mindannyian tudjuk, mennyi áldozatvállalással sikerül elérni ezeket az eredményeket, és ezzel mennyi jó vár rátok – mondta köszöntőjében Kárász Anna kajakozó, csapatban olimpiai bajnok. A háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok, aki a szegedi egyetemen szerzett közgazdász-diplomát, arra biztatta a gyerekeket, hogy mindig találjanak vissza arra a pontra, ahol tudják, miért kezdtek sportolni. Sok jó pillanatot kívánt nekik az életben.

Kecskés Fanni települési képviselő, az Oktatási, Kulturális, Sport- és Nemzetiségi Bizottság tagja azt mondta, számos kiváló gyermek van, és komoly kihívást jelent kiválasztani azokat, akik végül elismerésben részesülnek.
– Büszkék lehetünk arra, hogy városunkban ilyen sok tehetséges fiatal él, hogy ennyi kiváló tanuló van közöttünk, és milyen sokan képesek egyszerre a sportban és a tanulásban is magas szinten teljesíteni. Én magam is sportoló voltam, és pontosan tudom, milyen nehéz egy hosszú és fárasztó edzés után hazamenni, leülni a könyvek mellé, és elkezdeni tanulni. Tudom, milyen az, amikor az ember elfárad, amikor jönnek a nehézségek, és újra meg újra meg kell találni a motivációt. Ma már azt is tudom, hogy ha ezeket a helyzeteket nem akadálynak, hanem lehetőségnek tekintjük, annak az eredménye nemcsak az érmekben és a bizonyítványokban mérhető – hangsúlyozta.

Hozzátette: a sport több mint verseny. Megtanít küzdeni, csapatban gondolkodni, barátságokat kötni, győzni és méltósággal veszíteni. A tanulás pedig megtanít gondolkodni, tervezni és felelősséget vállalni. A kettő együtt olyan útra vezet bennünket, amely az élet minden területén elkísér.

– A mai nap fontos állomás, de nem a végállomás. Vigyétek magatokkal ezt a felismerést, és tekintsétek ösztönzésnek a folytatáshoz. Őrizzétek meg lelkesedéseteket, vállaljátok a kihívásokat, és vigyétek tovább városunk jó hírnevét, bármerre is vezet az utatok. Szívből gratulálok mindannyiótoknak, és további sok sikert kívánok! – mondta.

Márki Zay Péter azt mondta, hogy polgármester elődei hagyományát folytatva Hódmezővásárhelyen soha nem a csapatsportok, a látványsportok álltak a középpontban, hanem sokkal inkább a tömegsport.

– Egy ilyen „Jó tanuló, jó sportoló” eseményen nemcsak a kiváló tanulmányi eredményt elérő diákokat ünnepeljük, hanem számos sportágban kiemelkedő vásárhelyi fiatalt – és lélekben fiatal – résztvevőt is elismerünk. Ezt nagyon szép hagyománynak tartom, amelyet örömmel viszünk tovább a jövőben is.

Az elismeréseket Kecskés Fanni, Kárász Anna, Berényi Károly és Márki-Zay Péter adták át.

Az oklevelek mellé az egyéni díjazottak egy-egy húszezer forint értékű, az Év testnevelője és az Év edzője ötvenezer, míg a csapatok százezer forint értékű ajándékutalványt kaptak, amellyel sportszereket tudnak majd vásárolni.

Jó tanuló, jó sportoló elismerést vehetett át:

Alsó tagozatos leányok: Ágasvári Viktória, Bojda-Török Mirabell, Csüllög Zselyke Viktória, Dobos Zselyke, Kurunczi Zselyke, Tóth Szonja.
Alsó tagozatos fiúk: Asztalos Levente, Bárdos Kristóf Benett, Bozsér Áron Benedek, Láhr Eliot, Paku Zalán, Pup Levente.
Felső tagozatos leányok: Hangyási Zengő Eszter, Kun Zselyke, Nagy Linett, Oláh Iringó, Spissák Dalma, Szabó Jázmin.
Felső tagozatos fiúk: Csomós Dávid, Des Fontaine Alexander Douglas, Kohán Benjamin, Nándori Ádám, Posztós Gergő, Varga Vilmos.
Középiskolás leányok: Gonda Zita, Hangyási Boróka Anna, Kassai Maja, Keresztes Gréta, Mérai Janka, Rózsa Dalma Valentina.
Középiskolás fiúk: Lénárt Imre Bálint. Sápi Sebestyén,Tajnai Máté, Török Zoltán, Tunyogi Adorján Csaba, Vörös Dénes.

Az Év női sportolója elismerést kapta: László Alexa, Nagy Eszter Sára, Ugrai Panna.
Az Év férfi sportolója: Szombathelyi Péter, Varga Tóth Ádám, Zsilak Szilveszter lettek.
Az Év női szenior sportolói: Eszenyi Nelli, Miklós Gabriella, Nagy Enikő.
Az Év férfi szenior sportolói: Nagy Zsolt, Szabó Tamás
és Tóth István.
Az Év utánpótlás korú (18 év alatti) leány sportolója: Kovács Viola, Szabó Flóra, Török Csenge.
Az Év utánpótlás korú (18 év alatti) fiú sportolója: Oláh Ádám, Ollé László és Rajos Dávid.

Az év női csapata: a Hód-Úszó SE, az év férfi csapata: a NICS-HSUVC Úszóklub lett.
Az Év testnevelője címet Tóth Tibor, míg az Év edzője elismerést Paku Zoltán vette át.

Hódmezővásárhelyjó tanuló jó sportolóVásárhelyvásárhelyi hírek