Gazdagabb volt a Magyar Királyság a tatárjárás idején, lakói jobban fel voltak fegyverkezve, mint azt tanultuk, és a tatárok olyan jelentős emberveszteségeket szenvedtek, hogy az újonnan fellelt kínai krónikák szerint azt fontolgatták, hogy feladják a hadjáratot – mondta Rosta Szabolcs tegnap este a Tornyai Múzeumban, a nagy sikerű régészeti előadássorozat idei nyitó előadásán.
Az elmúlt tíz–tizenöt évben új lendületet kapott a tatárjárás régészeti kutatása Magyarországon. Nem függetlenül attól, hogy az utóbbi évtizedekben olyan mennyiségű és minőségű lelet került elő a földből, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a korábban kialakult történeti narratívákat. Az 1241–42-es tatárjárás sajátos helyzetet teremt a régészet számára: egy pontosan datálható, országos pusztítással járó eseményről van szó, amelynek szükségszerűen régészeti lenyomata is kellett, hogy legyen. Ennek ellenére egészen a 20. század végéig a régészet alig tudott kézzelfogható bizonyítékokkal hozzájárulni a történeti források által leírt apokaliptikus pusztításhoz – mondta Rosta Szabolcs régész, a a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója.
– A történeti krónikák – Rogerius vagy Tamás mester beszámolói – százezres, sőt milliós áldozatszámról szólnak, az ország hosszú távú összeomlását rajzolva meg. Ehhez képest az 1990-es évek közepéig mindössze két olyan régészeti lelőhely volt ismert, ahol a tatárjáráshoz köthető, hitelesen azonosítható áldozatokat találtak. Ez óhatatlanul ahhoz vezetett, hogy egyes történészek túlzásnak tartották a kortárs források beszámolóit – tette hozzá.
A fordulatnak több oka is van. Az egyik, hogy a rendszerváltást követően megindultak azok a nagyléptékű beruházások – autópálya-építések, ipari parkok kialakítása, nyomvonalas fejlesztések –, amelyek addig bolygatatlan területeket érintettek. Olyan térségek kerültek feltárás alá, amelyek a tatárjárás idején pusztultak el, majd mintegy nyolcszáz éven át érintetlenek maradtak, így megőrizték az események „pillanatképeit”. A másik meghatározó tényező a régészet technológiai fejlődése. A drónfelvételek, a térinformatika, a pontos helymeghatározás, a légi fotók térbeli elemzése mind olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik a korábban láthatatlan összefüggések felismerését. A régészet – különösen a magyar régészet – gyorsan és hatékonyan alkalmazza ezeket az új módszereket.
Tömegsírok, erődítések, ellenállás
Az új kutatások egyik legmegrázóbb eredménye a tömegesen feltárt áldozatok száma. Míg korábban alig akadt közvetlen bizonyíték, ma már egy-egy lelőhelyen akár 30–40 meggyilkolt nő és gyermek maradványai is előkerülnek. Ez egyértelműen cáfolja azt az elképzelést, hogy elszigetelt, korlátozott pusztításról lett volna szó. A régészet emellett az Árpád-kori magyar ellenállásról alkotott képet is jelentősen árnyalja. A legújabb feltárások igazolták, hogy templomok körül koncentrikus árkokkal megerősített védelmi rendszerek léteztek, amelyek kifejezetten a tatárjárás idején, az 1241–42-es események hatására jöttek létre. Ezeket korábban senki nem tekintette erődítéseknek. Egyes helyszíneken – köztük teljes egészében feltárt erődítésekben – olyan fegyverzet került elő, amely minden várakozást felülmúlt. Páncéllemezek, fegyverek, felszerelések bukkantak fel olyan kistelepüléseken, ahol korábban elképzelhetetlennek tartották az ilyen minőségű hadi eszközök jelenlétét. Ez alapjaiban változtatja meg a korabeli társadalom militarizáltságáról alkotott képet.
Nem csak vereség, hanem küzdelem
Az előadó felhívta az érdeklődők figyelmét arra is, hogy a kutatások szerint a magyar ellenállás jóval szervezettebb és általánosabb volt, mint azt korábban gondolták. A leletek arra utalnak, hogy nők, gyermekek és idősek is részt vettek a védekezésben. Ez az ellenállás – a súlyos veszteségek mellett – hozzájárulhatott ahhoz is, hogy a mongol csapatok végül kivonultak az országból.
Újonnan feltárt és lefordított kínai források is azt erősítik meg, hogy a mongol vezetés már a hadjárat korai szakaszában számolt a jelentős veszteségekkel, és a kivonulás gondolata nem kizárólag a nagykán halálával függött össze.
– A tatárjárás régészete nemcsak a pusztítás mértékéről, hanem az Árpád-kori Magyarország gazdasági erejéről is új képet rajzol. Egyre több elásott kincs, felszerelés és értéktárgy kerül elő olyan falusi környezetből, amelyről korábban azt feltételezték, hogy csak elit központokban létezhetett ilyen vagyon. Mindez arra utal, hogy a 13. századi Magyar Királyság gazdasági ereje és anyagi kultúrája jóval fejlettebb volt, mint ahogyan azt korábban gondoltuk – és talán éppen ez magyarázza a pusztítás súlyosságát is – emelte ki a régész.