Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton (FAM) legendás, immár másfél évtizede futó kocsmashowja, az Apu azért iszik, mert te sírsz! április elején városunkban folytatja az Apuzárási pánik turnéját.
„Apu április 2-án Hódmezővásárhelyre látogat és az okosság és a bölcsesség közötti különbségről diskurál, valamint a nyugati szövetségi rendszer látványos széteséséről
Apu nagy kíváncsisággal tekint annak elibé, hogy még meddig fokozható a kampány
– jelentette be Apu szelleme a Szélsőközép Facebook-oldalán.
„Az irodalomóra, versolvasás most sem marad el. A brutális aktualitások természetesen meghatározzák a műsor menetét” – tette hozzá a bejegyzést megfogalmazó és megosztó médium.
Időpont: április 02. csütörtök 19 óra
Helyszín: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ (Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.)
Az ülőhelyek száma korlátozott, azok csakis kizárólag elfoglalása érkezési sorrendben lehetséges.
Jegyeket itten lehet vásárolni.