Pénteken az országos és nemzetközi sikereket is elért volt magyar válogatott atléta, Vári Beáta neve került fel a város sportolói dicsőségfalára a Hódtói Sportcsarnokban. A kitüntetettet a helyszínen Gyöngyösi Ferenc alpolgármester méltatta, valamint családja, barátai és sporttársai köszöntötték.
Pénteken a város Hódtói Sportcsarnokában helyet kapó „Akikre büszkék vagyunk”- dicsőségfalára Vári Beáta neve került fel – az atlétáé, aki nemcsak a magyar sporttudományhoz és a minőségi testneveléshez kapcsolódik, hanem aktív sportoló jelenleg is, sőt, tanárként is ismert és elismert. Hódmezővásárhelyen, ahol született, nyolcszor is elnyerte a „Jó tanuló, jó sportoló” címet. Rövidtávfutóként a magyar atlétika élvonalába került, 12 éven át volt a magyar atlétikai válogatott tagja.
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanít, vezeti a Hódmezővásárhelyi Futóklubot, részt vállal a város népszerűbb szabadidősport eseményeinek megvalósításában, társszervezője a Mozgásban Vásárhely programsorozatnak. Szerepet vállalt a lakossági egészségmegőrzésben is az EVP berkein belül.
„Ma nemcsak egy kiváló sportolót és elhivatott tanárt ünnepelünk. Ma azt az értékrendet ünnepeljük, amely a munkára, a kitartásra, az alázatra és a közösség iránti felelősségre épül. Az önkormányzat nevében – és engedjék meg, hogy személyesen is mondjam – hogy hálásak vagyunk azért a munkáért, amit Bea városunkért végzett, azért, hogy példát mutatott, azért, hogy nemcsak eredményeket ért el, hanem embereket formált – méltatta Vári Beátát Gyöngyösi Ferenc alpolgármester a tábla leleplezése előtt.
A sportoló, akit láthatóan meghatott az elismerés, ezekkel a szavakkal fejezte ki háláját: „Igyekszem folytatni azt a munkát, amit eddig végeztem, szerencsére vannak emberek, akik mellettem állnak és azt gondolom, hogy együtt sikeresen fogunk továbbra is együttműködni. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak is, hogy támogatnak, és mindig ott vannak mellettem„.
Vári Beáta a Médiacentrumnak nyilatkozva tanítványainak, a jövő testnevelőtanárainak is üzent:
Mindig azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy szeressék, amit csinálnak, és ne felejtsék el azt, hogy nem szabad belekényelmesedni ebbe a szakmába. Minden órára úgy kell bemenni, hogy ők is élveznék azt az órát, különben a gyerekek sem fogják élvezni azt az adott tevékenységet.
Vári Beáta életútja
Életútja a kitartás és a mozgás iránti elkötelezettség mintaképe. Vári Beáta neve elválaszthatatlan a magyar sporttudománytól és a minőségi testneveléstől.
Pályafutása már korán, szülővárosában, Hódmezővásárhelyen ígéretesen indult, ahol nyolc alkalommal is elnyerte a megtisztelő „Jó tanuló – Jó sportoló” címet. Ezt a kettősséget – a szellemi és fizikai kiválóságot – mindvégig megőrizte: egyetemi évei alatt a Szegedi Tudományegyetem színeiben folytatta sikersorozatát, háromszoros Köztársasági ösztöndíjasként és többszörös egyetemi sportkitüntetettként. Már hallgatóként megkapta az SZTE Kiváló Pedagógusjelölt kitüntetést, ami előrevetítette sikeres tanári pályáját.
Vári Beáta sportolói karrierje a magyar atlétika élvonalához kötődik, ahol több mint egy évtizeden át képviselte hazánkat és egyetemeit a legmagasabb szinten. 1993 és 2005 között, 12 éven át volt a magyar atlétikai válogatott tagja. Többszörös egyetemi és magyar bajnok. Pályafutása során a hódmezővásárhelyi Hódiák SE színeiben versenyzett végig, ahol edzője Héjja Antal volt. Ugyanennek a klubnak volt elnöke 3 évig, majd a mai napig elnökségi tagja.
Sportolói múltja szilárd alapot adott oktatói munkásságához. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának elismert tanáraként és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem szakembereként nem csupán tanítja, hanem éli is a sportot. Mottója – „a sportos életmódra nevelés” – áthatja mindennapjait, legyen szó az iskolai testnevelésről, versenysportról vagy a rekreációról.
Vári Beáta jelenleg is aktív szereplője Hódmezővásárhely sportéletének. Már több mint másfél évtizede, töretlen lelkesedéssel irányítja a Hódmezővásárhelyi Futóklubot, ahol nem csupán szakmai tanácsokat ad, hanem egy összetartó, egészségtudatos közösséget is kovácsolt. Fontos részt vállal a város népszerűbb szabadidősport eseményeinek – futófesztiválok, sportnapok és nagy sikerű sportágválasztók – megvalósításában. Szerepet vállalt a lakossági egészségmegőrzésben is: az Egészségfejlesztési Iroda (EVP) korábbi mozgásprogramjainak tervezőjeként és megvalósítójaként ő fektette le a szervezett felnőtt úszásoktatás alapjait a városban, lehetőséget teremtve ezzel minden korosztály számára a mozgás örömének megtapasztalására.
Szakmai hitelességét nemcsak tudományos ismeretei, hanem az a közvetlen és ösztönző szemléletmód adja, amellyel hallgatóit és versenyzőit a folyamatos fejlődésre sarkallja. Vári Beáta munkássága bizonyíték arra, hogy a sport nem csupán eredmények hajszolása, hanem egy életen át tartó nevelési folyamat és közösségi érték.
2025-ben a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségtől (MEFS) rangos Csík Ferenc Ezüstplakettet vehetett át kiemelkedő munkájáért.