Hódmezővásárhelyen ismét komoly felháborodást váltott ki, hogy civilek és ellenzéki aktivisták nevei megjelentek egy, a Promenad24 által közzétett listán. A városban régóta aktív politikai szereplők, köztük Apró Andrásné és Jovány Gyula önkormányzati képviselő is megszólaltak az ügyben, de portálunknak a makói Ferenczi Gábor is nyilatkozott. Mindannyian élesen elítélték a történteket, és hangsúlyozták: nem hagyják, hogy a megfélemlítés sikerrel járjon.
Apró Andrásné Katika nyolc éve politikai aktivista és az MMM (Mindenki Magyarországa Mozgalom) tagja. Arról beszélt a médiacentrumnak, hogy nem először találkozik hasonló támadással. Mint mondta, korábban is előfordult, hogy listára került a neve, így már nem lepődik meg az efféle „gyalázatos dolgokon”.
„Ezek a támadások nem félelmet keltenek bennem, hanem inkább erőt adnak. Csak arra ösztönöznek bennünket, hogy még inkább harcoljunk – ellenük is, az igazságért is”
– fogalmazott.
Elmondása szerint környezetében is mindenki elítéli az ilyen jellegű megfélemlítési kísérleteket. Azt is kiemelte, hogy a történtek különösen aggasztóak, mivel a listán nemcsak felnőtt aktivisták, hanem idősek és fiatalkorúak neve is megjelent. „Borzasztó, hogy olyanok is szerepelnek a listán, akik még éppen fiatalkorúak, vagy már hetven év felettiek. Mi a gyerekeink és unokáink nyugodtabb jövőjéért dolgozunk, és ezt akkor is folytatni fogjuk, ha bármit írnak rólunk” – mondta határozottan.
Apró Andrásné hozzátette, hogy az efféle támadások már nem okoznak benne félelmet vagy dühöt, inkább kitartásra ösztönzik. „Ha kell, a kiskutyám mögé is beállok, csak hogy ez a rendszer egyszer megszűnjön” – mondta ironikusan, utalva arra, hogy az elnyomás bármilyen formájával szemben kész kiállni. Továbbra is elkötelezett Márki-Zay Péter mellett, de hangsúlyozta, hogy ha a Tisza pártnak szüksége lesz a civilek segítségére, „örömmel odaállnak melléjük is, mert a cél közös: egy jobb, tisztább Magyarország”.
Jovány Gyula, a város önkormányzati képviselője is megszólalt, akit személyesen is érint a történet. Elmondta, hogy a Promenad24 által közzétett listán szerepelt a 17 éves testvére is, aki fiatalkorú, és semmilyen módon nem vett részt a Tisza Párt politikai tevékenységében. „A testvérem semmilyen politikai aktivitásban nem volt érintett, nem töltött le applikációt, nem írt alá semmit. Ehhez képest a nevét mégis megjelentették. Ez a fajta ‘gyermekvédelem’, amiről a Fidesz beszél, itt teljesen hiteltelenné vált” – mondta felháborodottan.
A képviselő szerint a történtek nemcsak az érintettek személyes biztonságát veszélyeztetik, hanem az egész vásárhelyi közösséget is támadásnak teszik ki.
„Felháborító, hogy 17 éves gyereket ilyen helyzetbe hoznak. Egy ember már öngyilkos lett emiatt, és attól tartok, ha ez így megy tovább, újabb tragédiák is lehetnek. Ez a hatalommal való visszaélés egyik legsúlyosabb formája”
– fogalmazott.
Jovány Gyula arról is beszélt, hogy a helyi civilek és vállalkozók összefogtak, és közös pert terveznek indítani a Promenad24 ellen, amelyet ő és családja is támogatnak. Úgy véli, a cél most nemcsak az igazságtétel, hanem az is, hogy világossá tegyék: senki sem hallgattatható el ilyen módszerekkel.
A képviselő külön üzent a Promenad24 főszerkesztőjének, Szőllősi Emesének is.
Gratulálok a felújított mosodájához. Gondolom, ezzel majd tisztára tudja mosni a lelkét is, amiért vásárhelyieket tesz ki ennek a támadásnak
– mondta ironikusan, hozzátéve, hogy a cikk szerzői súlyos erkölcsi felelősséget viselnek azért, amit tettek.
„Aki listáz, az fél. Mi nem félünk” – mondta zárásként Apró Andrásné. A vásárhelyi civilek szerint a nyilvános megszégyenítés és a politikai támadások ellenére továbbra is ki fognak állni az igazság, a véleményszabadság és a közösség védelme mellett.
Dr. Ferenczi Gábor, a Pulitzer József Tisza Sziget Makó tagja, ő is rajta volt azon a listán, amit nemrégiben a Lázár Jánoshoz köthető portál tett közzé.
Ferenczi elmondta, hogy a párt sokáig dolgozott az applikáción, ami mellesleg semmilyen titkos összeesküvésre nem buzdít, csupán egyfajta közösségépítést szolgál. Különböző segítő tevékenységgel pontokat lehet gyűjteni, de ez sem jelent semmilyen anyagi előnyt, csupán egy baráti vállveregetés járhat érte. Úgy fogalmazott, hogy a párt a GDPR szabályokat betartva dolgozta ki az appot, de „nehéz versenyezni” azzal a túlerővel és erőforrással (akár a titkosszolgálati eszközökkel), amivel a kormánypárt rendelkezik. Ferenczi feltételezi, hogy ez a lista sokkal régebben megvolt már a Fidesznél, és mihelyst Magyar Péter bejelentette a jelöltállítás folyamatát, élesítették a történetet. Ferenczi azt is elmondta, hogy már az ellopott adatok birtoklása is jogi kérdéseket vet fel, de ahogyan a Promenád tálalta, az felháborító. Mert aki nem aktivista, csupán kíváncsi volt az applikációra, azt akár meg is félemlítheti. Ugyanakkor a módszer, ami a kommunista időket idézi, azt az üzenetet is hordozza, hogy ők bármit megtehetnek következmények nélkül. Szomorúnak tartja, hogy a Promenád munkatársai nem mutatnak megbánást, holott „emberek életével szórakoznak”. Ugyanakkor az is felháborítja, hogy egy nevekkel teli listát névtelenül hoznak nyilvánosságra.
Ferenczi portálunknak úgy nyilatkozott:
kormánykritikusnak lenni nem bűncselekmény. Amit ők csináltak, az igen.
A témában a Vásárhelyi Televízió híranyagát itt tekinthetik meg: