Agyő üzletbezárások! Boltnyitási hullám jött Vásárhelyre

Míg 2025. év végén és az év elején boltbezárások jellemezték a vásárhelyi kereskedelmet, addig mára ideérkezett a boltnyitási hullám. Kettő is nyílik nem sokkal egymás után.

Újabb két bolt nyílik Vásárhelyen, a korábban bezártak helyén. Az egyik már holnap, a másik nyitását március 5-re ígérték. Mindkettővel találkozhattak már a vásárhelyiek a megyeszékhelyen.

Nincs olyan, hogy az egyik üzlet bezár, és egy idő után nem nyílik a helyébe másik – ezt a tavaly év végi, idén év eleji boltbezárások után többen is mondogatták. Akik ismerik a kereskedelem működését, tudják, hogy míg az üzlet saját ingatlanban működik, addig a bérleti díjat nem kell kitermelnie, de ha bérelt helyen van, akkor azt is.

Ez utóbbi miatt szoktak bezárni leginkább az üzletek, főleg ha kevés, vagy jelentősen lecsökkent a vásárlók száma, hiszen minden boltot azok tartanak el, akik otthagyják a pénzüket.

Ez az utóbbi időben csak kevesen tették meg például a H&M-ben, vagy korábban a Takkoban, illetve a DRK-ban. Így ezeket nem volt érdemes nyitva tartani, be is zárták őket.

Most az utóbbi kettő helyén szinte egymást követően nyílnak olyan üzletek, amelyek eddig Vásárhelyen még nem voltak jelen, de Szegeden igen.

A Family Center üzletsorán csütörtökön délelőtt nyit az Ecofamily, amely amolyan vegyesbolt jellegű, és bő egy héttel később az Angliából, Skóciából és Svájcból származó használtruhákkal foglalkozó Háda is ugyanitt nyit üzletet.

A használtruhákkal foglalkozó Háda nyitására sem kell már sokat várni

És egyben adófizetői lesznek a vásárhelyi önkormányzatnak.

boltecofamilyFamily CenterHódmezővásárhelynyitásüzletVásárhelyvásárhelyi hírek