A vásárhelyi katonák is részt vesznek a ma kezdődő országvédelmi gyakorlaton

A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái a Lynx harcjárművekkel is részt vesznek a hétfői nagyszabású országvédelmi gyakorlaton a Bakonyban.

Elindult az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) országvédelmi gyakorlat, amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legösszetettebb művelete. A nemzeti és szövetségi szinten is kiemelt jelentőségű esemény október közepéig tart.

A következő másfél hónapban a NATO védelmi keretein belül zajló gyakorlat során kitalált eseményeken alapuló helyzetekre reagálva olyan mechanizmusokat aktiválnak, amelyek a katonai feladatok összkormányzati előkészítését és támogatását célozzák.

A fiktív forgatókönyv alapján zajló katonai manőverekben és mozgásokban részt vesz a Magyar Honvédség teljes állománya, továbbá a Magyarországon települt NATO-vezetési elemek és alakulatok is. Az ország több vármegyéjére kiterjedő feladatok végrehajtásába a hivatásos és szerződéses katonák mellett több mint 2000 tartalékos is bekapcsolódik, és más NATO-tagállamok erői is aktívan részt vesznek. A magyar haderő megszervezi az ország fegyveres védelmét, előkészíti az itt állomásozó, az ide érkező, illetve az ország területén átvonuló szövetséges csapatok fogadását, ellátását és továbbindítását – mindezt az észak-atlanti szövetség hazánkban települt erőivel, valamint az állami közigazgatás és védelmi igazgatás szerveivel közösen.

A következő hetekben központi és helyőrségi felkészítéseket tartanak. Ezek során Lynx gyalogsági harcjárművek, Leopard 2A7HU harckocsik és PzH önjáró lövegek gyakorlatait, éleslövészeteket, menetgyakorlatokat, forgó- és merevszárnyas repülőgépek manővereit, valamint ejtőernyős ugrásokat is végrehajtanak – ismertette a vezérkarfőnök. A központi gyakorlatok körzetében és a helyőrségi gyakorlótereken zajló csapatmozgások és eszközátcsoportosítások miatt a lakosságnak fokozott közúti, vasúti és légi forgalomra, valamint erőteljes hanghatásokra kell számítania. Ezekről minden esetben előzetesen tájékoztatják az állampolgárokat.

Adaptive Hussars 2025MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárországvédelmi gyakorlatVásárhelyvásárhelyi hírek