Márki-Zay Péter polgármester és Lajos Tibor, a Kapcsolat Központ főigazgatója köszöntötték a szociális szférában dolgozókat, és adtak át kitüntetéseket a Szociális Munka Napja alkalmából a Kovács-Küry Idősek Otthona ebédlőjében, kedden kora délután.
– Évről évre az a célunk, hogy jó körülményeket teremtsünk az itt dolgozók és az itt lakók számára, valamint a Csodaház, a Családsegítő, a hajléktalanszálló dolgozói és gondozottjai számára is – hangsúlyozta köszöntőjében Márki-Zay Péter polgármester a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Ezen az eseményen – munkájuk elismeréseként – a várostól elismerő oklevelet kapott Gomorka Margit, Kóti Irén és Kovácsné Fári Andrea, míg főigazgatói dicséretben részesült az idei kiemelkedő teljesítményéért Kovácsné Turi Andrea, Kőrösiné Török Klára és Fodorné Nagy Katalin.
Elismerő oklevelet kapott a várostól a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vásárhelyi csoportja is, a vásárhelyiek érdekében végzett áldozatos munkájáért. Az országban ők osztották szét a legnagyobb mennyiségű élelmiszert.
– Ez a nap a mi ünnepünk, a szociális munkások ünnepe. Az évek során kicsit kibővítettük, így ma már a szociális munkát végző valamennyi munkatárs ünnepének is tekintjük. Ezzel is szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy ez egy nagyon fontos, rendkívül szép, de borzasztóan nehéz hivatás. Sajnos egyre kevesebben jelentkeznek erre a gyönyörű szakmára. Ilyenkor összehozzuk a kollégákat a különböző szakterületekről egy baráti beszélgetésre, aztán holnapután folytatjuk a munkát. A több száz szakembernek köszönhetően nagyon erős a szociális ernyő Vásárhelyen a rászorulók fölött – mondta portálunknak Lajos Tibor főigazgató.
Az egyik kitüntetett, Gomorka Margit 1982 óta dolgozik a város szociális munkásaként. Bár 2011-ben nyugdíjba vonult, egy rövid időre visszahívták dolgozni – ez a „rövid idő” pedig azóta is tart.
– Nagyon szeretem ezt a pályát. Az idősek szinte úgy fogadnak bennünket, mintha a saját unokájuk vagy gyermekük lennénk. Az utóbbi években azonban nagyon megnehezült ez a munka, mert a város erősen elöregedett, és egyre több a fekvőbeteg – mondta. Hozzátette, annak idején kerékpárral, két csíkos szatyorral indult útnak a gondozottakhoz esőben, hóban. Később szakvizsgát tett, és azóta is gondozónőként dolgozik. Otthonában is természetes számára, hogy több generáció él együtt.