Virágcsokorral és emléklappal köszöntötte az önkormányzat nevében Berényi Károly alpolgármester Deák János Ferencné Dabis Etelkát, aki május 8-án ünnepli 100. születésnapját. Az idős asszony jókedvűen mesélt hosszú és megpróbáltatásokkal teli életéről, amelyet mindig emelt fővel viselt.
Deák János Ferencné Dabis Etelka 1926. május 8-án született Kiskunmajsán, szülei második gyermekeként. Később még négy testvére született, így hatan nőttek fel a családban. Fiatalon dolgozni kezdett, hiszen szülei és nagyszülei is mezőgazdaságból éltek. Édesapja sorsa különösen nehéz volt, az első világháború idején elhurcolták, és 11 évet töltött orosz hadifogságban.
Etelka néni egész életében keményen dolgozott. A Délépnél helyezkedett el, először brigádvezetőként vett részt több építkezésen, többek között a laktanya kivitelezésében is szerepet vállalt. Később szakácsként dolgozott tovább ugyanott, amikor a nehéz fizikai munka már túlságosan megterhelte a szervezetét.
„Nem tudok mást mondani, dolgozni kell, mozogni kell” – mondta mosolyogva arról, mi lehet a hosszú élet titka.
A köszöntésre csütörtökön került sor, az önkormányzat nevében Berényi Károly alpolgármester virágcsokorral és emléklappal köszöntötte fel az idős asszonyt.
Etelka néni ma is jó egészségnek örvend, fizikailag és szellemileg is friss. A mindennapi teendőit kis segítséggel önállóan látja el, és jókedvűen idézte fel életének fontos állomásait.
Férjével a munkahelyén ismerkedett meg, aki nehézgépkezelőként dolgozott. Saját gyermekük nem született, de családjuk így is nagy és összetartó maradt: sok keresztgyerek és „unoka” veszi körül szeretettel.
„Nagyon szeretnek, nagyon rendesek” – mondta róluk meghatottan.
A sütés is fontos része volt az életének. Elmondta, hogy korábban nagyon szeretett süteményeket készíteni, és gyakran lepte meg munkatársait névnapokon, születésnapokon saját készítésű finomságokkal.
Életük azonban nemcsak munkából és örömökből állt. Hódmezővásárhelyi belvárosi házukba férjével együtt költöztek be, ám a kuláküldözések idején az ÁVH elvette otthonukat és családjuk földjeit. Őket a kert végében álló melléképületbe költöztették.
Hozzátartozói szerint Etelka néni, férje, testvérei és szülei a sok megpróbáltatás ellenére mindig tartással és méltósággal viselték sorsukat.
Testvérei közül mára már csak ő él. Százévesen is derűsen, szeretettel és élénk emlékezettel tekint vissza hosszú életére – egy olyan életre, amelyből könyvet lehetne írni.