A sörfesztivál harmadik napját a szélvihar sem fújta el

A sörfesztivál harmadik napját a szélvihar sem fújta el

Bár a harmadik nap rendezvényeinek kellős közepén egy szélvihar okozott jelentős lehűlést, a fesztiválozókat nem tántorította el sem a sörfogyasztástól, sem a bulizástól.

Sokan kilátogattak a sörfesztivál harmadik napjára, bár érezhető volt, hogy az időjárás közbeszólt. Egy adott pillanatban akkora szélvihar kerekedett, olyan sűrű, sötét felhőkkel, hogy úgy tűnt a vasárnapot elmossa majd egy óriási eső. Szerencsére csapadék nem esett, a szél is csitult, úgyhogy a legkitartóbb fesztiválozók ismét nagyon jól érezhették magukat.

  • IMGL3464
  • IMGL3477
  • IMGL3489
  • IMGL3495

A sörfesztivál ideje alatt a fesztiválozóknak lehetősége nyílt madártávlatból megtekinteni Hódmezővásárhelyt, a toronylátogatások több csoportját is maga Márki-Zay Péter polgármester vezette.

A Pumpkins Trió még kánikulában kezdett el zenélni, és az általuk játszott rock ‘n’ roll, rockabilly, country, oldies, és folk dalok “minimál” felfogásban táncra perdítettek sokakat a színpad előtt, illetve a sörpadok mellett.

A Szélműves zenekar a fanfáros balkáni életérzést hozta el a sörfesztivál színpadára, a moldvai csángó népzene, megfűszerezve délkelet-európai román, cigány, zsidó dallamokkal, elkápráztatva a közönséget.

Az est sztárfellépője, a Maszkura és a tücsökraj egyedi hangzásvilága, a latinos, funkos, swinges ritmusok és a dalszövegek mély mondanivalója méltó zárása volt a sörfesztiválos koncerteknek.

A három napot DJ Sunny & Karesz fergeteges bulival zárta.

A sörfesztivál összes tudósításához a fotókat Orgovány Rudolf készítette.

harmadik napHódmezővásárhelyMárki-Zay PéterPumpkins TriósörfesztiválVásárhelyvásárhelyi hírek