Hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia és miért éri meg? Erre a kérdésre kereste a választ Dr. Kádár Annamária pszichológus az érzelmi intelligenciáról szóló péntek esti előadásában, ami előtt sikerült mikrofonvégre kapnunk. Többek között arról beszélt, miért nem lezárt képesség az érzelmi intelligencia, hogyan formálják az élethelyzetek, a kapcsolataink és a generációs minták, valamint miért kulcsfontosságú az elfogadás és az önreflexió a kiegyensúlyozott élethez.
Dr. Kádár Annamária szerint az érzelmi intelligencia ma már nem csupán divatos fogalom, hanem alapvető belső erőforrás, amely meghatározza, hogyan boldogulunk a kapcsolatainkban, a munkánkban és a hétköznapi konfliktusokban. Bár gyakran a gyerekek érzelmi nevelése kerül fókuszba, hangsúlyozta: legalább ilyen fontos megvizsgálni, mi történik a felnőttekkel, mennyire tudják felismerni, megnevezni és kezelni a saját érzéseiket.
Az érzelmi intelligencia négy fő tényezőből áll. Az első a saját érzések felismerése, megnevezése és kifejezése. Sok ember már itt elakad, mert nem tanulta meg, hogyan beszéljen árnyaltan arról, ami benne zajlik. „Van, aki egész életében csak annyit tud mondani arra a kérdésre, hogy hogy van: jól, vagy rosszul” – fogalmazott. Ennek hátterében gyakran az áll, hogy gyerekkorban nem kaptak megfelelő visszatükrözést, vagy a verbális és nonverbális üzenetek nem voltak összhangban.
A második tényező mások érzéseinek felismerése és az empátia. Ez azért nehéz, mert hajlamosak vagyunk abból kiindulni, hogy másoknak is ugyanúgy kellene érezniük, mint nekünk. Dr. Kádár Annamária szerint az érzelmi érettség egyik jele, hogy képesek vagyunk elfogadni az érzelmi sokszínűséget, sőt azt is, hogy egy kapcsolatban egyszerre lehet jelen szeretet, düh vagy csalódottság. „Egy felnőtt ember képes arra, hogy ambivalens érzései legyenek” – mondta.
Az érzelmi intelligencia harmadik pillére az érzelmi önszabályozás. Ide tartozik a vágyak halasztása és az impulzusok kontrollja. A negatív érzések megjelenése természetes, a kérdés az, mit kezdünk velük. „Dühös lehetek, de felnőttként le kell tudnom gátolni a belőle származó indulatot” – hangsúlyozta, utalva arra, hogy az impulzív reakciók hosszú távon rombolják a kapcsolatokat.
A negyedik tényező az érzelmek integrálása a gondolkodásba. Ma már tudjuk, hogy a tisztán racionális döntéshozatal mítosz: döntéseink nagy részét érzelmi alapon hozzuk meg, majd utólag racionalizáljuk. Az érzelmi intelligencia ebben az értelemben nem az érzelem és az ész szembeállításáról szól, hanem azok összehangolásáról.
Dr. Kádár Annamária hangsúlyozta, hogy az érzelmi intelligencia nem egy elérhető végállapot. „Az egész élet nem más, mint egy érzelmi intelligencia-fejlesztő tréning” – fogalmazott. A mindennapi helyzetek, a viták, a közlekedési dugók, a határhúzás, a nemet mondás mind olyan gyakorlóterek, ahol újra és újra szembesülünk a saját működésünkkel. Hiába hisszük néha, hogy már mindent megtanultunk, mindig lesznek emberek – különösen a párunk, vagy a gyerekünk –, akik megnyomják az érzékeny pontjainkat.
A szülővé válás különösen erős érzelmi nyitást hozhat. Ilyenkor közelebb kerülünk a saját belső gyerekünkhöz, empatikusabbá válunk, és olyan félelmekkel, szorongásokkal is dolgozni kezdünk, amelyek korábban rejtve maradtak. Hasonlóan fontos fordulópont lehet az életközépválság, amikor felmerül a kérdés: vajon az a gyerek, aki egykor voltam, büszke lenne arra a felnőttre, akivé váltam.
Az érzelmi intelligencia része a belső, zsigeri jelzések meghallása is. Dr. Kádár Annamária szerint sokszor ezek hamarabb mutatják az irányt, mint a racionális érvek. „A gyomrunk nem tanult meg hazudni” – idézte Máté Gábor pszichiátert. A probléma akkor kezdődik, amikor ezeket a jelzéseket következetesen felülírjuk, és később derül ki, hogy rossz döntéseket hoztunk. Ugyanakkor nem minden helyzetben elegendő az érzelem: hosszú távú, anyagi döntéseknél például elengedhetetlen a józan mérlegelés is.
Generációs szinten is változás látható az önismerethez való viszonyban. A fiatalabbak tudatosabban keresik ezeket az eszközöket, míg az idősebb generációk gyakran azért maradtak ki belőlük, mert korábban nem volt erre lehetőségük. A család azonban rendszerként működik: ha egyetlen tag elindul az önismereti úton, az az egész rendszert mozgásba hozza. Ugyanakkor fontos felismerni, hogy nem tudjuk „megjavítani” a felmenőinket, mindenkinek a saját érzelmi örökségével kell dolgoznia.
Az interjú végén Dr. Kádár Annamária az elfogadás jelentőségét emelte ki. „Egy érzelmileg intelligens ember el tudja fogadni a másságot, azt is, hogy különbözünk” – fogalmazott. Nem az a cél, hogy mindenben egyetértsünk, hanem hogy a különbségeinkkel együtt is képesek legyünk kapcsolódni. Ez az a szemlélet, amely hosszú távon élhetőbbé, emberibbé és kiegyensúlyozottabbá teszi a mindennapjainkat.
A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ péntek esti előadásán teltház volt, a rengeteg poén és vicces szemléltető történet mellett – amelyek közül egyébként sok kapcsolódott az előadó személyes életéhez, és számos olvasható könyveiben is – az érzelmi intelligencia fogalmának megértése mellett Kádár Annamária közérthetően beszélt négy személyiség-stílusról, amit David W. Merrill és Roger H. Reid állított fel. A tipológia mentén közérthetővé tette, hogy ki miért és hogyan reagál adott helyzetekben eltérően. Előadását Paul Watzlawick gondolatával zárta:
„Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben – és ez így van rendben!”