A postás miatt a kapuba kiszaladt szomszéd vette észre a Szent István utcai tüzet

Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók ahhoz a vásárhelyi, Szent István utcai házhoz, amelynek melléképülete ma kora délután gyulladt ki. A tüzet a szomszéd vette észre, aki éppen a postáshoz ment ki a kapuba, a tűzoltókat pedig egy általa megállított autós riasztotta.

– Becsöngetett a postás, és amikor kimentem az udvarra, olyan félelmetes suhogó hangot hallottam. Amikor megfordultam, elszörnyedtem: azt láttam, hogy nagy, lobogó lángokkal ég a két házzal arrébb levő épület hátsó része. Annak a hangját hallottam – mondta a tüzet észlelő, névtelenséget kérő asszony. Először a tűzben érintett ház kapuján csengetett, de ott senki sem volt otthon. Ezután sorra becsengetett a szomszédokhoz, majd megállított egy az utcán közlekedő autóst, aki végül riasztotta a tűzoltókat. Ekkorra az utcáról már jól látható volt a magasba kanyargó, sűrű füstoszlop.

A helyszínre három vásárhelyi és egy szegedi tűzoltóegység, valamint a Katasztrófavédelem műveleti szolgálatának munkatársai érkeztek. Az oltás közben a tűzoltójármű tartályában lévő víz nem bizonyult elegendőnek, azt a Dél utcai tűzcsapról pótolták.

– Nagyon gyorsan, talán négy-öt perc alatt itt voltak. Nem tudom, mi történt volna, ha nem jön hozzám a postás – tette hozzá a szomszéd. Nem véletlenül aggódott: a Szent István utca ezen, Dél utca felőli részén a házak elég közel épültek egymáshoz.

A ház tulajdonosai – érthető módon – nem akartak nyilatkozni. A szomszédok úgy tudták, hogy a melléképületben nyári konyha és kazánház is volt.

– Kora délután riasztották a tűzoltóinkat Hódmezővásárhelyre, a Szent István utcába, ahol egy melléképület gyulladt ki és égett teljes terjedelmében. Három hivatásos egység érkezett, és három vízsugárral kezdték meg az oltást. Ekkor a melléképület már teljesen égett, a berendezési tárgyak is lángra kaptak, a tűz pedig kismértékben elérte a főépületet is. A tűzoltóink megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a környező épületekre – mondta portálunknak Molnár Krisztina, a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője, hozzátéve, hogy személyi sérülés nem történt.

Az eset körülményeit a katasztrófavédelem munkatársai vizsgálják.

Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságHódmezővásárhelymelléképületpostástűztűzesetVásárhelyvásárhelyi hírek